|
10.fejezet
tundibogyó 2007.11.17. 14:35
Végre itt az új rész, remélem, emlékeztek még, hogy mi történt korábban. Az előző résznek az volt a vége, hogy Hermione egy virágokkal gazdagon elárasztott szobába tért vissza az őrjáratról, és a virágok között talált egy verset is.
Ebben a részben megtudjátok, hogyan dönt Hemione, és elkezdem boncolgatni azt is, hogy mennyit bír el a barátságuk Harryvel és Ronnal. Jó olvasást mindenkinek, és kíváncsi vagyok a véleményetekre is!
10. fejezet
A kopogás megismétlődött, ezúttal kicsit türelmetlenebbül, és Hermione sietve nyitotta ki az ajtót a késői látogató előtt.
- Végre itt vagy – rontott be Ginny a szobába –, már úgy vártam, hogy visszaérj! Mehetünk fü… – Ginny ekkor látta meg a szobát borító rengeteg virágot.
Tátott szájjal engedte el Hermione karját, amit beléptekor megragadott. Lassan elindult a virágok között, és néha közelebb hajolt egyet-kettőt megszagolni. Hermione mosolyogva figyelte barátnőjét, ahogy körbejár a szobán. Ginny másodpercekig nem jutott szóhoz, de aztán mégis összeszedte magát, és barátnőjéhez fordult.
- Ez… ez kinek a műve? Csak nem… Draco? – kérdezte az ágy mellett állva. – Nem is hittem volna…
- Én sem, de mutatok jobbat – szólt Hermione, és Ginny kezébe adta a pergament, melyen a vers állt.
Ginny elolvasta a versikét, majd kissé értetlenül nézett fel. Aztán újra elolvasta, és lehuppant az ágyra.
- Ugye nem azt akarod mondani, hogy telerakta a szobádat virággal, és hagyott egy verset, amelyben megkér, hogy járjatok együtt?
- Szerintem éppen azt kéri, amire gondolsz – bólintott a lány. – Nem is tudom, hogy hogyan jutott eszébe ez az egész…
- Istenem! Ugye igent mondasz?! – pattant fel hirtelen Ginny. – Eszedbe ne jusson visszautasítani!
- Nem fogom.
- Annyira szeret téged, én a helyedben adnék neki egy esélyt – darálta tovább nem is hallva, mit mondott Hermione.
- Ginny! – szólt rá a lányra. – Nem fogom visszautasítani. Azt hiszem, én is többet érzek iránta, mint… azt gondoltam volna – mondta kicsit elpirulva.
- Jaj, Hermione! – ugrott a nyakába. – Én úgy örülök nektek! Mikor mondod meg neki?
- Amint találkozunk.
- Helyes! – bólintott Ginny elégedetten. – Akkor végre mehetünk fürödni? Közben pedig mesélned kell, nem fogod megúszni!
- Rendben, induljunk – adta meg magát Hermione, és magához vette a szükséges dolgokat.
A lányok az ajtóból még visszanéztek a virágos szobára, majd elindultak a fürdő felé.
***
Draco kialvatlanul kelt fel másnap reggel. Régen nem tapasztalt izgatottság lett úrrá rajta, ahogy közeledett a pillanat, amikor találkozik Hermionéval. Vajon hogyan fog dönteni a lány? Neki magának is komoly vívódások árán sikerült eljutni odáig, hogy megtegye ezt a lépést, és tisztában volt azzal, hogy Hermione sem érzi magát könnyebb helyzetben.
Bizakodva kezdett készülődni az új napra, ami valószínűleg fordulópont lesz a lánnyal való kapcsolatában. A kérdés csupán annyi volt, merre fog fordulni a dolog. Fél nyolc körül elindult reggelizni abban a reményben, hogy összefuthat a szomszéd szoba lakójával. Nem tudta eldönteni, hogy mielőbb szeretné-e ezt a találkozást, vagy inkább elodázná még egy kicsit. Nem volt biztos magában, és bármennyire is biztatóak voltak a tapasztaltak, valahol ott motoszkált benne a visszautasítás lehetősége.
Elhagyta a szobáját, és elgondolkodva indult el a nagyterem felé, amikor kinyílt a szomszéd szobát rejtő portré. Egy pillanatra láthatta Lady Brianna képét, aki talán még rá is mosolygott, de ebben már nem volt olyan biztos, és nem is volt ideje a kérdésen rágódni, mivel Hermione ott állt előtte, mindössze néhány lépésnyire.
Draco úgy érezte, mintha hirtelen valami nagyot és nehezet tettek volna a mellkasára, ami kiszorítja belőle az össze levegőt, a torka kiszáradt, és talán a vér is kifutott az arcából, ahogy várta a griffendéles reakcióját.
Hermione észrevette őt, és Draco látta rajta, hogy ő sem számított ilyen hamar a találkozásra. Kicsit feszengve közeledtek egymáshoz, majd Draco megállt, és várta az ítéletet. Nem mert szólni semmit, csak kérdő tekintettel nézett a barna szemekbe.
A lány közelebb ment hozzá, és amikor szorosan ott állt előtte, lassan elmosolyodott, lábujjhegye állt, és egészen közel hajolt a fiú füléhez.
- Én vállalom…
Hermione alig hallhatóan lehelte a szavakat, és a mardekáros beleborzongott az érzésbe, ahogy a lány lehelete végigsöpört a bőrén. Már katonás rendben álltak égnek az apró pihék a tarkóján, amikor eljutottak tudatáig a hallottak. Karjai már mozdultak is, hogy ölelésbe zárják az előtte álló lányt, aki mosolyogva simult hozzá, és már csak a másik ajkainak puhaságára eszméltek.
Mindketten félénk örömmel mosolyodtak bele a csókba, majd Hermione kézenfogta Dracót, és a szobája felé húzta.
A szobába lépve Ginnyt látták, amint fel-alá járkált a virágok között. Az ajtó hangjára felkapta a fejét, és amikor meglátta az újdonsült párt, nevetve ölelte meg barátnőjét.
- Jaj, úgy örülök nektek – mondta izgatottan az ölelés közben. – Már éppen ideje volt! Készülhetsz, Draco – ölelte meg a fiút is –, én nyertem!
- Ti miről beszéltek? – kérdezte Hermione gyanakodva.
- Semmi, csak Ginny biztos volt benne, hogy a bálra már egy párként megyünk, de én nem hittem neki. Nem fogadtunk, de azt mondta, ha neki lesz igaza, akkor kitalál valamit – válaszolta mosolyogva Draco.
- Úgy bizony! – bólintott Ginny vigyorogva. – Szerintem mehetünk is kajálni.
- Jó ötlet. Mindjárt megyünk mi is, de még valamit meg kellene beszélnünk – szólt Hermione.
- Rendben, a folyosón megvárunk Tonyval – felelte barátnője, és elhagyta a szobát.
- Tudod, miről akarok beszélni, ugye? – fordult a fiúhoz.
- Igen, sejtem – bólintott a mardekáros. – Arról, hogy mennyire vállaljuk magunkat nyíltan, ugye?
- Igen. Mindkettőnk érdekében, szerintem, egyelőre elég, ha csak a közvetlen környezetünk tud róla. Akkor nem kell annyira bujkálnunk sem. A többieknek egy ideig elég az, hogy nem marjuk egymást, beszélgetünk. A többi még ráér.
- Szerintem is ez a legjobb, amit kitalálhatunk. Annál is inkább, mert ha a Mardekárból valakinek esetleg eszébe jutna értesíteni apámat, akkor az nem tenne jót nekünk.
- Finoman szólva – mondta Hermione, és átölelte Dracót, aki simogatni kezdte a hátát.
- Remélem, nem lesz mindig így… – sóhajtotta a fiú.
- Én is. De egyelőre be kell érnünk ennyivel. Nézd a jó oldalát: a szabadidőnket nyugodtan tölthetjük együtt.
- Igen. Na, menjünk enni, mert Ginnyék éhen halnak a folyosón – mondta Draco, és kézenfogta barátnőjét.
Amikor kiléptek a folyosóra, két vigyorgó arcot láttak maguk előtt.
- Gratulálhatok? – kérdezte Tony.
- Jaj, Tony, te már sose javulsz meg – nevetett rá Hermione, mire a fiú megölelte.
- Mire lenne az jó? Látod, haver – fordult Dracóhoz –, én mondtam, hogy kár annyit idegeskedni! Na, együnk, mert már nem bírom sokáig kaja nélkül.
Elindultak a nagyterem felé, és szerencsére nem találkoztak késve reggelizni induló diákokkal, de a biztonság kedvéért még az ajtó előtt Hermione és Draco egy pillantást váltva elengedték egymás kezét. Leültek az asztalhoz, és mind a négyen olyan fejjel vigyorogtak, mint akik valami nagy turpisságon törik a fejüket. A többieknek is feltűnt titokzatoskodó jókedvük, és megállás nélkül faggatták vigyorgó társaikat, de azok minden igyekezetük ellenére sem mondtak semmit, csak sejtelmesen pislogtak egymásra.
Az órák gyorsan teltek, bár a diákoknak nehezükre esett teljes figyelmüket a professzorokra összpontosítani. Némileg fellélegezhettek, amikor eljött az ebédidő, és a prefektusi asztalnál óvatos, mindentudó pillantások cseréltek gazdát észrevétlenül.
Ron igyekezett feltűnés nélkül szemmel tartani Hermionét, mivel Harry felhívta a figyelmét barátjuk kissé különös viselkedésére, ami így már neki is furcsa volt. A griffendéles prefektus azonban nem tudott rájönni, mi lehet az oka ennek a szokatlan hangulatnak, ami a lányt körüllengte, nem talált magyarázatot a rejtélyes félmosolyokra és a csillogó tekintetre.
Ebéd után elindultak a következő órára, és Harry kérdő tekintetére csak megvonta a vállát, széttárta a karját, és lemondóan megrázta a fejét.
Hermione és Draco alig várták, hogy véget érjen aznapra a tanítás, és nyugodtan elhúzódhassanak, hiszen rengeteg megbeszélnivaló várt rájuk, és ezen kívül még próbára is menniük kellett. Mivel az utolsó órájukra nem közösen volt a két ház beosztva, így nem egyszerre érkeztek meg szobáikhoz.
Hermione felszabadultsággal vegyes feszültséggel sietett vissza a szobájába rúnaismeret után. Lepakolta holmiját, és az iskolai egyenruhát kényelmesebb nadrágra és pulóverre cserélte. Hamarosan kopogtatást hallott, és mosolyogva nyitott ajtót a portré előtt toporgó Dracónak.
Az ajtó még vissza sem csukódott rendesen, de ők már egymás karjaiban álltak, és pillanatnyi megnyugvással csókolták meg a másikat.
Néhány perccel később már a kanapén ültek. Hermione kényelmesen Draco vállának dőlt, a fiú pedig, átkarolva őt, a karját simogatta.
- Beszélnünk kell Harryvel és Ronnal – mondta Hermione.
- Igen, tudom – bólintott Draco. – Mikor szeretnéd lebonyolítani?
- Lehetőleg minél előbb… Igazából napok óta nem tudtunk leülni rendesen beszélgetni – sóhajtotta a lány. – Azt se tudom, mi van velük.
- Akkor talán a próba után kellene, nem? – vetette fel az ötletet a mardekáros. – Vacsoráig még lenne annyi idő szerintem.
- Elég optimista vagy – nézett fel a fiú arcába Hermione. – Legyen neked igazad, hogy annyi idő elég lesz…
- Jobban kellene bíznod a barátaidban – mosolyodott el Draco. – Bár nem tagadom, hogy nekem is vannak aggályaim.
- Szerencsére most nem lesz időnk aggódni, mivel el kell indulnunk a próbára – állt fel Hermione a kanapéról, és talárjáért indult, ami az egyik szék támlájára volt terítve.
Alighogy kiléptek a folyosóra, és elindultak bekopogni Hannah szobájába, Ginnyt, Tonyt és Blaise-t látták közeledni.
- Sziasztok! – köszöntek az érkezők.
- Olyan jól néztek ki együtt – lelkesedett Ginny.
- Nahát! – vigyorgott Blaise. – Tehát végre rájöttetek ti is arra, amit mi már rég tudtunk.
- Hát, igen, én is mondtam, hogy ideje volt – fűzte hozzá Tony.
- Miután ilyen jól kiszórakoztátok magatokat, szerintem menjünk – javasolta Draco, és ismét kopogtatni akart Hannah szobájánál.
- Hannah már lenn van – mondta Ginny, mire elindultak a szokásos üres terem felé. Útközben megbeszélték, hogy nem hangoztatják Hermione és Draco kapcsolatát, majd ők tudatják azokkal, akikkel szeretnék.
Az ajtó előtt elengedték egymás kezét, és így léptek be a terembe, ahol már szinte mindenki ott volt. Leültek az egyik padra, és várakoztak a még hiányzókra. Amint mindenki megérkezett, Hannah elkezdte a megbeszélést.
Miután elpróbálták az aznapra megbeszélteket, Hermione még váltott néhány szót az egyik hollóhátas lánnyal, akivel számmisztikából és rúnaismeretből voltak egy csoportban. A rövid leckeegyeztetés után a lány búcsút intett, és Hermione visszasétált barátaihoz. Ginny meghívta a társaságot a szobájába egy kis esti beszélgetésre még vacsora előtt, és az ötlet osztatlan sikert aratott, majd megegyeztek, hogy negyed óra múlva a lány szobájában találkoznak.
Tony és Blaise már ott voltak, amikor Hermione és Draco beléptek a szobába. Leültek egymás mellé a kanapéra, Draco átölelte kedvesét, és Hermione félig a vállának, félig a mellkasának dőlt, amíg a többieket várták. Hamarosan megérkezett Hannah is, majd Padma és Pansy, végül pedig Ron, Harry és Ernie. Ekkor már csak egyszerűen egymás mellett ültek, nem volt semmilyen jele annak, hogy bármi is lenne közöttük. Tony csak vigyorgott, de nem szólt semmit.
Hamarosan élénk beszélgetés, nevetgélés bontakozott ki a kis helyiségben, ami ennyi emberrel kicsit zsúfoltnak hatott. Az asztalkán bögrék sorakoztak, tele gőzölgő, illatos teával és krémes kakaóval. A kellemes hangulatot a gyertyák fénye tette teljessé, amik meleg burokba vonták a szűkössé vált szobát.
Az eszmecsere természetesen legfőképpen a bállal kapcsolatos tervekről szólt. Mindenki izgatott volt, bár mindenki más miatt. A lányok a ruhákról beszéltek és az idézetekről, a fiúk pedig kifejtették egymásnak, ki mennyire botlábú, és hogy milyen verseket kell majd mondaniuk az iskola előtt.
Hét óra közeledtével úrrá lett rajtuk az éhség, és lassan elindultak vacsorázni. Hermione ezt az időpontot választotta, hogy Ront és Harryt beinvitálja a szobájába néhány szóra. Dracóval a nyomukban belétek a lány szobájába, és leültek a kandalló mellé.
- Fiúk! Fontos dolgot kell mondanom nektek – kezdett bele kicsit feszengve. – Ne higgyétek azt, hogy lemaradtatok bármiről is, én is csak ma reggel tudtam meg.
- Hermione! Valami baj van? – kérdezte ijedten Harry.
- Nem, dehogy is – sietett a válasszal a lány. – Szóval arról van szó, hogy… - Dracóra nézett, hogy segítsen neki.
- Hogy szeretem Hermionét, és ma reggel megkértem, hogy legyen a barátnőm, ő pedig igent mondott – fejezte be helyette a mondatot a fiú kissé nyugtalanul, és megfogta a kezét.
- Ne legyetek idegesek vagy mérgesek, kérlek – nézett kérőn a fiúkra, akiken teljes döbbenet lett úrrá. – Nem szeretném, ha most újra utálnátok Dracót vagy engem. Azt akartam, hogy ti is tudjátok, és tőlünk tudjátok meg, ne mástól. Csak ti, Ginny, Tony és Blaise tudnak rólunk, és szerintem másnak nem is akarjuk elmondani egyelőre.
Az egymás kezét szorongató páros várakozóan nézett a két fiúra, majd Hermione türelmetlenül hajolt közelebb.
- Mondjatok már valamit! – kérte barátait, és kezdte úgy érezni, hogy nem volt jó ötlet ez az egész vallomás.
- Hát, nem nagyon tudok most mit mondani, Hermione – felelte lassan Harry.
- Ron? – fordult félve a vörös hajú fiúhoz.
- Osztom Harry gondolatát – mondta barátja még mindig kerek szemekkel.
- Nem bánjátok, ha ezt még megemésztjük? – kérdezte Harry. – Kicsit váratlanul ért, hogy őszinte legyek. Azt sejtettem egy ideje, hogy valami történik köztetek – mondta Dracóra nézve –, de nem hittem volna, hogy a fura pillantásokra és a szokatlan viselkedésre ez a magyarázat…
- Nekem ez egy kicsit gyors tempó – hallották Ron hangját. – Arról volt szó, hogy ismerkedünk, barátkozunk veled, de azt egy szóval sem említetted, hogy Hermionéra hajtasz.
- Mert akkor még én se voltam tisztában magammal sem, nem hogy vele – felelte türelemmel Draco. Tudta, hogy Ronnal lesz nehezebb dolguk. – Mindenesetre megnyugtatlak titeket, hogy nem kényszerítettem, nem fenyegettem, nem bűvöltem el, és nincs semmilyen hátsó szándékom.
- És miből gondolod, hogy elhisszük? Az egy dolog, ami idén történt, meg amiket elmondtatok az igazgatóval, de ez teljesen más… – csóválta a fejét Ron.
- Erre tudok egy igen egyszerű módszert, ami biztosít titeket, és hajlandó vagyok vállalni.
- Mi lenne az? – kérdezte most Harry.
- Veritaserum – felelte nyugodtan Draco.
- Nem mondod komolyan, hogy vennél be belőle? – nézett rá meglepetten Hermione.
- Ha ez az ára annak, hogy elfogadják azt, hogy velem jársz, akkor igen – mondta határozottan a fiú.
- Nem, erre nincs szükség – rázta a fejét Harry. – Úgy gondolom, idővel majd ezzel is megbékélünk, ugyanúgy, mint az előzőekkel. Láttalak benneteket, néha elkaptam egy-két apró jelet, hogy tetszik neked Hermione. Nem gondoltam volna, hogy ennyire komolyan gondolod.
- Ennyire komolyan. Igazából én is csak nemrég láttam be, és nem ment könnyen a felismerés – mondta Draco mosolyogva. – Ron, te is úgy gondolod, ahogy Harry, vagy te igényled a vallatást?
- Egyelőre nem, de rajtad lesz a szemem, és ha csak sejteni fogom, hogy nem vagy őszinte Hermionéval és velünk, nagyon megbánod! – mondta fenyegetőnek szánt hangon, bár nem sikerült túl meggyőzőre, mert még mindig a hír hatása alatt volt.
- Rendben.
- És ha kérhetem, ne előttünk faljátok egymást – tette még hozzá Ron.
- Semmi esetre sem – válaszolta a lány kicsit megkönnyebbülten.
- Menjünk enni! – döntött mindig éhes barátja, és már el is indult az ajtó felé. Mindannyian követték, és levonultak a nagyterembe.
Hermione és Draco váltottak egy megkönnyebbült pillantást, miszerint rosszabbul is mehetett volna, bár még nem voltak túl mindenen, még nem fogadták el őket egyértelműen. Vacsora alatt nem sok szó esett, mindenki a gondolataiba mélyedt a prefektusi asztalnál. Mintha a sült rendkívül érdekes lenne, úgy koncentrált mindenki az evésre. Hermione nem akarta hosszúra nyújtani a vacsorát, mivel még hozzá kellett kezdeni a tanuláshoz, így aztán szinte nem is nézte, mit eszik. Elköszönt a társaitól, és elindult vissza a szobájába. Megbeszélték Dracóval, hogy később még meglátogatja, de most hagyja nyugodtan tanulni.
Hermione a szobájába érve az ágyra halmozott több könyvet, néhány tekercs pergament, pennákat és egy kis kalamárist. Felütötte az átváltoztatástan könyvet és a könyvtárból elhozott kiegészítő kötetet, és jegyzetelni kezdett a beadandó dolgozathoz.
Valamivel nyolc óra után Draco megérkezett, ezúttal a jelszó segítségével Lady Brianna már készségesen beengedte.
- Hogy haladsz? – kérdezte a lánytól, ahogy megpróbálta megközelíteni a könyvekkel borított ágyat. – Teljesen elbarikádoztad magad, ahogy látom.
- Egész jól – felelte Hermione, és igyekezett egy kis helyet szorítani a fiúnak. – Az átváltoztatástan készen van, és az őrjáratig meglesz a számmisztika egyik fele is.
- Akkor rám nem is jut időd? – kérdezte elszontyolodott arcot vágva Draco.
- Épp most foglalkozok veled – mosolygott rá a lány, és közelebb csúszott hozzá.
- Azért egy egészen apró csókot kaphatok? – kérdezte mosolyogva, és már meg is csókolta kedvesét. Hermione azonban nem hagyta magukat belemerülni a kellemes időtöltésbe, és kibontakozott az ölelésből.
- Ha meg se várod a választ, akkor miért teszed fel a kérdést? – kérdezte tőle.
- Így könnyen elkerültem az esetleges nemleges választ – felelte Draco vigyorogva.
- Hatásos, mondhatom. De most már maradj csendben, jó? Akkor hamarabb végzek.
- Kívánságod parancs – mondta a fiú komoly képpel, majd elindult a könyvespolc felé, hogy lekösse magát, amíg a lány tanul.
Hermione visszahelyezkedett az ágy közepére, és belemerült a tananyagba, míg Draco végigdőlt a kanapén, és olvasni kezdte azt a könyvet, amit Hermione a nyáron vett, amikor összefutottak a könyvesboltban. Érdekes olvasmány volt, bár Dracónak szinte minden érdekes volt, mivel ő is szeretett olvasni. Nem verte ugyan nagydobra, mint kedvese, de tény, hogy sok könyv megfordult már a kezében. Hála a kandallóból áradó kellemes melegnek és a fáradtságnak, szemei lassan lecsukódtak, és elszenderedett.
Hamarosan az erdőben találta magát, amint lélekszakadva rohan az unikornis után. Nehezen vette a levegőt, de hamarosan kiértek a tisztásra. Ismét látta a két szellemalakot, amint beszélnek hozzá, és mintha hangfoszlányokat hallott volna. Közeledett hozzájuk, hogy megértse szavaikat, de most sem járt sikerrel. Fájdalmat érzett az oldalában, és térdre rogyott, de a fájdalom hullámain keresztül az éles kacaj mellett egy másik hangot is hallott, ami a nevét kiáltotta.
- Draco! – hallotta. – Draco, ébredj!
- Mi… mi az? – kérdezte kábán.
- Rémálmod volt? – kérdezte Hermione aggódva.
- Hogy… igen… – kezdett lassan eszmélni. – Az erdőben voltam. Mi történt?
- Egyszer csak azt hallottam, hogy erősen ziháltál, és aztán nagyon izzadni kezdtél – magyarázta Hermione. – Próbáltalak felébreszteni, de nem ment, csak most. Aztán az oldaladat fogtad, mintha fájna…
- Még most is olyan, mintha fájna… – ült fel Draco, és magához ölelte a lányt. Lassan kezdett megnyugodni.
- Jól megijesztettél, nem tudtam elképzelni, mi bajod lehet – motyogta Hermione a nyakába.
- Ne haragudj, nem akartam – simogatta meg kedvesét. – Nekem is nagyon kellemetlenek ezek az álmok.
- Mit álmodtál pontosan? – nézett rá kérdőn, mire a fiú részletesen elmesélte az egészet.
- Min gondolkodsz? – szólt a töprengő lányhoz.
- Azon, hogy Dumbledore-nak igaza volt. Kezd változni az álmod. Lehet, hogy hamarosan hallani fogod, amit a szellemek mondanak.
- Hát nem bánnám, lehet, hogy akkor nem kéne tovább álmodnom – felelte a mardekáros elhúzva a száját.
- Van valami elképzelésed arról, hogy kik lehetnek?
- Nincs, de gondolom, majd az is kiderül idővel – vont vállat Draco. – Mennyi az idő?
- Mindjárt tíz óra – felelte Hermione. – Ha összeszedted magad, akár mehetünk is az őrjáratra.
***
Napos, de mégis hűvös reggelre ébredtek a kastély lakói. A diákok a hétvége szabadságát akarták kiélvezni a lehetőségekhez mérten, és izgatottan vitatták meg terveiket egymással reggeli közben.
Harry és Ron a stadionba készültek a csapattal egy kis edzésre, és igyekeztek lecsábítani barátnőjüket is, de Hermione inkább a könyvtárat választotta. Tudta, hogy Dracónak is edzése lesz ebéd után, így betervezte a maradék beadandó dolgozat elkészítését, mivel délelőttre a fiú is tanulást tervezett.
A könyvtár a hétvége ellenére is zsúfolt volt, főleg a hollóhátasok vették birtokba a labirintusszerű helyiséget. Hermione alig talált magának olyan asztalt, ami kellemesen félreeső volt ahhoz, hogy nyugodtan tudjon a könyvekre és az esszékre figyelni.
A mágiatörténet kellemesen unalmas volt még neki is, így azzal kezdett, hogy minél hamarabb mással tudjon foglalkozni. Az számmisztika már érdekesebbnek, ugyanakkor nehezebbnek is bizonyult, így nem is vette észre, hogy már rég elmúlt az ebédidő. Már majdnem végzett a négytekercsesre elnyúlt dolgozattal, amikor a mellette lévő ablakban némi mozgás támadt, és halk kopogtatást hallott.
Az iskolai bagoly türelmesen megvárta, amíg kinyitotta neki az ablakot, majd egy rövid kört repülve az asztala felett leejtette a levelet, és már ki is röppent a szabadba. Hermione kíváncsian bontotta ki a pergament, és ajkai mosolyra húzódtak, ahogy a rövid sorokat olvasta.
„Vágyom utánad! Miért? Nem tudom.
Csak egyet tudok. De azt titkolom.
Jó volna kezed kezembe venni,
Csak ennyit mondani: Jó veled lenni!”*
Nem voltál ebédnél, pedig reméltem, hogy látlak. Este találkozunk.
Csók: D.
Ahogy az üzenet végére ért, már ő is szívesen átölelte volna a fiút, de feladataik miatt későbbre kellett halasztania az ötlet megvalósítását. Pár percig révetegen nézett ki az ablakon, majd egy sóhaj kíséretében visszatért a tanuláshoz. Eleinte nehezen tudott koncentrálni, egyre csak Draco járt a fejében, és az, hogy milyen romantikus is a fiú ezekkel a versikékkel, de aztán ismét belemélyedt a számmisztika rejtelmeibe. Soha nem gondolta volna, hogy Draco képes ilyen megnyilvánulásokra, mint a versek küldése, kicsit furcsa is volt a dolog, hiszen még soha senki nem küldött neki verseket, de nem tagadhatta, hogy tetszik neki ez a viselkedés.
Az órák szinte repültek a könyvek felett, a számmisztika után jött a bűbájtan, a bájitaltan, és már csak akkor kapott észbe, amikor a vacsoraidő is elérkezett. Már farkaséhes volt, amikor összepakolta a könyveket, és elindult vissza a szobájába. Elégedett volt aznapi teljesítményével, hiszen másnapra már csak az a dolgozat maradt, amit Lupinnak kellett elkészíteni az elementálokról, illetve a rúnaismeretre szükséges fordítás.
Úgy tervezte, hogy vacsora előtt még elmegy fürödni, attól talán felfrissül egy kicsit. A harmadik emeleti szobákhoz érve bekopogott Dracóhoz, de mivel a fiú nem nyitott ajtót, saját szobájába ment. Bizonyára még nem ért véget az edzés, gondolta csalódottan. Lepakolta holmiját, majd levetkőzött, és köntösbe bújva a fürdő felé indult.
Miután kellemesen felfrissítette magát, a nagyterembe indult, ahol már sok diák volt, hangosan csörömpöltek az evőeszközök, kupák, és a beszélgetés hangereje sem volt elhanyagolható. A prefektusi asztalnál még nem volt ott mindenki, és mivel még Draco is hiányzott, leült Padma és Pansy mellé. Szedett egy nagy adag ragut, és enni kezdett. Annyira éhes volt, hogy percekig nem is szólt társaihoz. Végül aztán mégis válaszolt a hollétét faggató kérdésekre.
- A könyvtárban voltam egész nap. Még maradt holnapra is, de az már nem sok.
- De hát még ebédelni sem voltál. Reggel óta nem is ettél semmit? – kérdezte Padma.
- Nem. Muszáj voltam maradni, mert nem akarom a holnapi napot is csak tanulással tölteni. Ráadásul ott vannak az év végi vizsgák is…
- Neked úgyis menni fog – mondta neki Pansy, aki a buli óta megfogadni látszott a lányok tanácsát, és kezdett felhagyni a hisztivel és a durcás viselkedéssel.
- Kösz, hogy így látjátok, de attól még tanulnom kell, ha auror akarok lenni. Ezt szajkózom Ronnak és Harrynek is, nem tudom, mennyire fog rajtuk.
- Mit csinálsz este? – érdeklődött Padma.
- Szerintem még befejezek egy dolgozatot, aztán alszom. Eléggé elfáradtam ma – felelte Hermione, és elfordította a fejét, hogy ne vegyék észre, ahogy elpirult. Az estéjét ugyanis Dracóval szándékozott tölteni.
- Kár, jó lett volna összeülni egy kicsit dumálni.
- Attól, hogy én nem tudok menni, ti még összeülhettek – mondta nekik. – Nem csak én szoktam összehívni a bandát. Szóljatok Tonynak vagy Blaise-nek, és bulizzatok.
- Hát, nem is tudom, lehet, hogy megemlítem nekik.
- Helyes! Bocs, de én már megyek is, jó lenne mielőbb végezni – búcsúzott el a két lánytól, és visszaindult a szobájába.
Ahogy lassan ballagott fel a lépcsőn, egyszer csak valaki elkapta a derekát, és egyensúlyát vesztve dőlni kezdett. A földet érés viszont elmaradt, mert az erős karok megtartották. A döbbenettől még csak kiáltani sem tudott, de mikor meglátta a szőke fürtöket, már nem is akart hangoskodni.
- Miért kell ijesztgetni a kisebbet? – kérdezte kissé megnyugodva.
- Bocs, de ezt nem lehetett kihagyni – szabadkozott Draco, miközben egy gyors csókot váltott szerelmével.
- Még csak most végeztetek? – nézett végig az izzadt és koszos fiún.
- Sajnos. Nem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig kint leszünk, de már mindegy. Hogy telt a napod?
- Jól, köszönöm. Délelőtt mágiatörténet, ebéd helyett számmisztika, majd uzsonnára még egy kis bűbájtan és bájitaltan.
- Ez szép – nézett elismerően Draco, miközben folytatták útjukat felfelé.
- Valld be, hogy most irigyelsz!
- Igen, most lebuktam – felelte nevetve. – Mik a további terveid?
- Két lehetőség van: az egyik, hogy tanulok tovább, a másik csak akkor érvényes, ha nem vagy fáradt.
- Halljuk!
- Szóval arra gondoltam, hogy esetleg együtt tölthetnénk az estét, ha van kedved.
- Ezer örömmel, hölgyem – hajolt meg Draco már a szobája előtt –, de előbb szeretnék kicsit tisztább lenni, és kevésbé éhes. Kaphatok egy fél órát, hogy ezen szükségleteimet rendezzem?
- Hogyne. Majd gyere át – bólintott, és elbúcsúzott piszkos kedvesétől.
Amíg ő a szobájában olvasgatott a kandalló mellett, addig Draco a fürdő felé sietett, hogy lemossa magáról az egész napos mocskot. Tíz percig áztatta magát a zuhany alatt, és nem sokkal később titokzatosan boldog mosollyal lépett ki a fürdőből. Olyan felfedezést tett, ami tovább fokozta egyébként sem csekély jókedvét. Gyorsan felöltözött, lerohant a nagyterembe, megvacsorázott, és nem törődve se Tony, se Blaise hozzá intézett szavaival felállt az asztaltól, és csak annyit súgott Tony fülébe, hogy Hermionéhoz megy. Mire Blaise megtudta, mit is mondott barátjuknak, addigra ő már a márványlépcsőn rohant fölfelé.
Kicsit sem viselte meg a rohanás, szinte egyenletesen vette a levegőt, mikor elmondta a jelszót a Ladynek, és belépett a szobába. Hermionét a kandalló előtti kanapén találta, amint hasára borult könyvvel alszik. Elmosolyogott, és leült az egyik fotelbe. Nem akarta felébreszteni kedvesét, így kezébe vette az előző este elkezdett könyvet, és csendben olvasni kezdett. Hiába nem tudtak beszélgetni, Dracónak nagyon megnyugtató volt ott ülni az alvó lány közelében.
Hermione egy kis idő múlva ébredezni kezdett, de még nem nyitotta ki szemeit. Draco halkan letette a könyvet, majd a kanapé mellé ereszkedett, és apró puszikat adott kedvesének, aki erre mosolyogni kezdett. Karjait vakon a fiú felé nyújtotta, és amikor elérte az arcát, végigsimított rajta, átölelte a nyakát, így húzva közelebb magához.
Draco a karjait Hermione dereka alá fúrta, még szorosabban ölelve kedvesét. Finoman simogatta a lány oldalát, aki kicsit kifordult felé, és most kezei lejjebb merészkedtek. Ez a futó érintés mégis elég volt ahhoz, hogy Draco vérnyomását mérhetetlen tartományba röpítse, és még jobban felborítsa már egyébként is kapkodó légzését. Keze ugyanazon az úton indult visszafelé, de megállt félúton, ahol a blúz és a nadrág találkozott, majd pillanatnyi hezitálás után megérintette a lány meztelen bőrét.
Hermione belesóhajtott a csókba, majd ahogy elszakadtak egymástól, Draco a nyakához hajolt, és szinte belerészegedett a lányból áradó finom gyöngyvirágillatba. Percekkel később felemelte fejét, és Hermione arcát fürkészte. Enyhén elnyíló ajkai még vörösek voltak a csóktól, de szemei úgy csillogtak, ahogy még soha nem látta őket.
- Nem is tudom, hogy képes leszek-e ezt megszokni – mondta kissé rekedten.
- Máris szökni akarsz – kérdezte halkan Hermione, ujjai között egy fehérszőke fürttel.
- Eszemben sincs – súgta vissza mosolyogva.
- Ennek örülök – felelte Hermione boldog mosollyal, és felült a kanapén.
- Hová igyekszik, kisasszony?
- A pálcámért.
- Csak nem meg akarsz átkozni? – kérdezte megjátszott rémülettel a hangjában a mardekáros, miközben végigdőlt a kanapén.
- Lenne rá okom? – nézett vissza a válla felett a lány.
- Nem. Tehát, miért kell a pálcád?
- Majd meglátod – mondta, és amikor megtalálta, két bögrét bűvölt a kis asztalra. – Szomjas vagyok.
- Ah… most megkönnyebbültem – kapta szívéhez a kezét Draco, majd ő is felült, és kezébe vette a bögrét.
- Mit gondolsz – kérdezte Hermione –, Harry és Ron megbarátkoznak majd velünk?
- Szerintem igen – felelte a fiú elgondolkodva. – Tudom, hogy van okuk kételkedni bennem, de én tudom, hogy nekem nincs miért kételkednem magamban, és benned sem.
- Honnan tudod ezt ilyen biztosan?
- Ha nem baj, akkor még nem mondanám el. Ha eljön a megfelelő pillanat, meg fogod tudni – válaszolt titokzatosan Draco –, de még maradjon titok. Meg aztán mit ér egy pasi, ha nincsenek körülötte titkok?
- Oh, ezt már hallottam! – nevetett fel a lány. – De megvárom, amíg tudatod velem a titkodat.
- Mennyi leckéd maradt holnapra? – kérdezte hirtelen Draco.
- Nem sok. Miért?
- Arra gondoltam, ha holnap jó idő lesz, lemehetnénk a parkba egy kicsit. Egész héten alig voltunk kint, biztosan jól esne a friss levegő neked is.
- Igazad van, már nagyon hiányzik. Szerintem ebédre készen leszek, és utána lemehetünk. Egyébként köszönöm a levelet.
- Nincs mit. Tetszett a versike? – érdeklődött Draco, és belekortyolt a teájába.
- Nagyon! Akartam is kérdezni, hogy honnan tudsz te ilyeneket?
- Olvasok – jelentette ki vállat vonva a fiú.
- Én is olvasok, nem is keveset.
- A könyvtárban van rengeteg mugli könyv, és egy időben sokat olvastam közülük. Akadtak köztük verseskötetek is, és néhány sor megragadt bennem.
- Nahát! – nézett rá Hermione meglepetten. – Nem hittem volna, hogy olvasol mugli irodalmat.
- Néha szoktam. Én is olvasok legalább annyit, mint te, csak én nem nagyon szoktam róla beszélni, igaz, eddig nem is nagyon volt kinek elmondani, amiket olvastam. Mondjuk, ezután sem szándékozom…
- És miket olvastál? – csapott le a témára a lány, és nagyon örült, hogy közös bennük a könyvek iránti szeretet.
Hosszúra nyúló beszélgetés bontakozott ki közöttük a könyvekről. Hermione befészkelte magát kedvese karjai közé a kanapén, és így mesélték egymásnak az élményeket, amelyeket az olvasás okozott nekik. Sok mindent megtudott a fiúról, amiket még csak elképzelni sem tudott volna róla. Meglepte, hogy milyen tájékozott a mugli irodalomban. Olvasott Puskint, Hemingwayt, Shakespeare-t, Tolsztojt, hogy csak a legnagyobbakat említsük, de ugyanilyen járatos volt a mágus-irodalomban is.
Boldogan tapasztalták, hogy mennyi mindenről tudnak beszélgetni, és még az sem zavarta őket, hogy néhány dologban más véleményen vannak. Hermione örült, hogy van egy olyan fiú a környezetében, akinek más témája is van a kviddicsen kívül, és Draco is így érzett, mert Hermione nem olyan lány volt, akit csak a vihogás, a csacsogás kötött le, és másról is tudott beszélni, mint ruhákról vagy sminkről. Élmény volt megvitatni a különböző írók és költők műveit, elemezni, mit is akartak mondani írásaikkal.
***
A vasárnap délelőtt a tervezett módon zajlott, Hermione tanult, Harry és Ron a könyvtárban próbáltak anyagot gyűjteni az utolsó pillanatra hagyott dolgozatokhoz, Draco pedig a szobájában tette ugyanezt.
Néha-néha maga elé mosolyodott, ahogy a jegyzeteit készítette. Még mindig alig hitte el, hogy Hermione igent mondott, és ő is hajlandó vállalni mindazt a kockázatot, amit kapcsolatuk létezése jelent. Az ő felelőssége is, hogy vigyázzanak, nehogy illetéktelenek is megtudják a titkukat.
Nem tudta még, hogy kik azok, akikben megbízhat azon a néhány emberen kívül, akik tudnak róluk. Meglepte Harry és Ron reakciója, igazából sokkal nagyobb ellenállásra és merev elutasításra számított. Be kellett látnia, hogy újfent alábecsülte a trió közötti barátságot. Nem tudott rájönni az elmúlt évek alatt, hogy mitől működik közöttük ilyen jól ez a kapocs, hogy miért tudnak az esetenkénti összezördüléseken is úgy túllépni, hogy nem szakad meg a barátság.
Biztosan azért nem érti, mert neki még nem volt része ilyenben, mellette még nem állt senki sem olyan önzetlenül, mint ahogy a griffendéles hármas tagjai tették. Amikor arra gondolt, hogy ő ezt az érzést talán soha nem fogja megtapasztalni, kicsit elszomorodott. Keserves beismerni a gyengeségeinket, és neki be kellett ismerni, hogy egész eddigi életében soha, senki sem volt a barátja. Kivéve Violetet, de ő már halott. A lány lehetett volna olyan igaz barát számára, amilyenre vágyott, de sajnos elvesztette őt.
Reménykedve gondolt arra, hogy talán Hermione nemcsak a barátnője lesz, hanem a barátja is. Bízott benne, hogy a lány szívében a barátoknak fenntartott szegletben van még annyi hely, hogy ő is beleférjen.
Azt nem is akarta bebeszélni magának, hogy a trióból a személyével kvartett lesz, de abban reménykedett, hogy ha a barátság nem is jön meg, azért a tisztelet kialakul közöttük. Az is előrelépés, sőt, komoly eredmény lenne.
Igyekezett összeszedni magát, hogy a lecke is haladjon valamennyire, elvégre a délutánt a barátnőjével szándékozott tölteni, ami kellően motiválta a fiút. Ebédig még volt egy órája, így gőzerővel vetette bele magát a házi feladatokba.
A könyvtár csendjében csak a könyvlapok és a pergamenek zizegését lehetett hallani. A bűbájtan-részleg közelében lévő asztalnál Ron és Harry a felhalmozott könyvek között üldögéltek, és fejüket vakargatva próbáltak összehozni valamit, amit a másnapi órán beadhattak. Egy ideig lapozgattak, jegyzeteltek, de mind többször kellett visszanézni, amit ki akartak írni a könyvekből.
- Nekem ez nem megy – fakadt ki Ron. – Feladom. Nem tudok odafigyelni.
- Én se nagyon – sóhajtott fel Harry hátradőlve a széken.
- Neked is Hermionén jár az agyad, ugye? – kérdezte a vörös hajú fiú pennáját félrelökve.
- Igen – bólintott Harry. – Nem is tudom, hogy mit mondjak. Meglepett ez az egész, ugyanakkor kicsit rosszul is érzem magam. Ő még nem tudja, hogy velünk mi minden történt.
- Így van – értett egyet Ron. – Azt hiszem, nekünk is el kellene mondanunk az elmúlt hét eseményeit. Na de, akkor is! Pont Malfoy?
- Pont Malfoy – sóhajtott fel Harry ismét. – Te is tudod, hogy el kell fogadnunk a helyzetet. Amíg rendesen viselkedik, és tartja magát az eddigi magatartásához, addig nem szólhatunk bele.
- Tudom – túrt a hajába barátja. – Csak, tudod, olyan rosszul érintett, amikor bejelentették, és láttam, hogy Mal… Draco megfogja a kezét. Merlin, sose szokom meg, hogy ne Malfoyt mondjak…
- Elhiszem – mosolyodott el a másik fiú. – Mindenesetre az mellette szól, hogy amint lehetett, elmondta nekünk.
- Na, igen – bólintott Ron. – Azt hiszem, igazatok van, és nem ellenkezhetek én se.
- Padma is mondta? – kérdezte Harry.
- Igen – húzta el a száját barátja. – Tegnap este ő is magyarázott nekem vagy egy órán keresztül.
- Akkor, azt hiszem, ma délután le kell ülnünk beszélgetni egy kicsit – vonta le a következtetést Harry. – Nekünk is van mit meggyónni…
Ron fáradtan bólintott, és egy fintorral ismét kinyitotta a könyveket. Nem kívánta a délutáni beszélgetést, de tudta, hogy túl kell esni rajta. Már nem viselkedhet úgy, mint egy kiskölyök, elvégre lassan felnőttek lesznek, és a barátságuk Harryvel és Hermionével túl értékes volt ahhoz, hogy holmi kicsinyes és buta viselkedéssel kockára tegye.
Hermione fáradtan hajtotta össze a pergameneket, elpakolta a könyveket, és elindult, hogy bekopogjon Dracóhoz. A fiú szinte rögtön kilépett a szobájából, és együtt indultak ebédelni.
Egymástól távolabb ültek le az asztalhoz, és beszélgetni kezdtek a többiekkel. Hermione fürkészve nézte Ront, hogy barátja vajon mennyire neheztel rá Draco miatt. Ron rámosolygott, de a lány látta, hogy az arca mosolyog ugyan, de a szeme nem. Tehát még nem emésztette meg a híreket a fiú…
Hamarosan felállt a helyéről, és a tölgyfaajtó felé indult. Kellemesen hűvös idő volt, nem bánta, hogy vastagabb pulóver volt rajta. Lassan elindult a tó felé, majd leült az egyik fa alá. Pár perccel később két alakot látott közeledni, akikben két barátját ismerte fel. A fiúk célirányosan felé tartottak, és Hermione biztos volt benne, hogy van más mondandójuk is, mint hogy barátian és kedélyesen elbeszélgessenek, mint régen.
Sejtette, hogy Harry és Ron még megbeszélték az előző este hallottakat maguk között, talán a könyvtárban töltött idő nagyobb részét is inkább erre szánták, most pedig utána jöttek, hogy elmondják, mire is jutottak.
Amikor Harry és Ron már majdnem odaértek, látta, hogy Draco is kilépett a kastélyból. Kedvese nyilván látta, hogy társasága van, de folytatta útját a hármas felé, elvégre ő is érintett a témában, legalábbis egyben biztosan.
Amikor barátai leültek mellé a fűbe, Hermione már feszengve várta, milyen ítélet született.
* Sajnos nem tudom, ki a szerző, a neten találtam. Ha valaki tudja, örömmel venném a felvilágosítást. :)
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
