Hermione másnap reggel hirtelen ébredt. Tudta, hogy valami baj van. Nagyon nagy baj. Magára kapkodta az éppen keze ügyébe kerülő ruhadarabokat, kiosont a házból és hoppanált a Fonó sorra. Felszaladt a Piton lakásához vezető lépcsőn és bekopogott. Semmi válasz.
– Piton Professzor! Nyisson ajtót, kérem! Uram! Hermione vagyok – kiabálta. Percekig fülelt, de semmilyen neszt nem hallott az ajtó túloldaláról. Tenyérrel kezdte verni a fát. – Kérem, uram, ha hall, kiáltson legalább!
A lány előtt az ájult Piton képe tűnt fel.
– Segítsen már valaki… – fejét az ajtónak támasztotta. Aztán csekély meggyőződéssel elmormolt egy Alohomorát. Természetesen nem történt semmi. Egy bonyolultabb bűbájjal próbálkozott, de ez sem segített. Ekkor eszébe jutott Lupin. Igen! Ő biztos segít majd.

– Hermione mi…? – Tonks nyitott ajtót. Haja ezen a reggelen vörösben pompázott és lila fürdőköpenyt viselt.
– Remus még itthon van? – vágott a szavába a lány. Lupin ekkor tűnt fel Tonks mögött.
– Kérlek, Remus, azonnal jönnöd kell – hadarta Hermione. – Piton…
Lupin semmit sem kérdezett, csak belenézett a lány ijedt szemeibe, megcsókolta értetlenkedő barátnőjét és már ment is.

– Perselus, ha hallasz, kérlek, nyiss ajtót – mondta határozottan Lupin. Kopogott.
– Talán – kezdte vékony hangon Hermione – talán be kéne robbantani az ajtót.
– Nem hiszem, hogy Perselus értékelné, ha tönkretennénk az ajtaját – mosolygott a lányra a férfi, azzal egy kulcsot húzott elő a zsebéből. Egy pillanatig habozott, majd bedugta a zárba és elfordította. Beléptek a sötét előszobába.
– Perselus! – kiáltotta Lupin. Mikor semmi választ nem kaptak, Hermionéhez fordult. – Nézd meg a nappaliban.
Egy perc múlva tanácstalanul álltak a nagy könyvespolc előtt.
– Talán a laborban van – mormolta Lupin – vagy a hálószobában.
Mivel Hermione egyik helyiségbe sem tudta az utat, követte Lupint. Egy ajtó nyílt a nappaliból, s mögötte lépcsőt találtak.

Az emeleten egy félhomályos folyosóra jutottak. Jobbra és balra is két-két ajtó nyílt. Lupin, szorosan a nyomában Hermionéval, a leghátsó jobb oldali ajtóhoz lépett és bekopogott.
– Perselus? – majd Hermionéra pillantva lenyomta a kilincset.
A szobában, mint mindenhol a házban félhomály uralkodott, fényt csupán az ággyal szemben lévő kandalló lobogó tüze adott. Elviselhetetlenül meleg volt, a levegőben fűszeres illat terjengett. És az ágyon, a gyűrött takarón…
– Perselus – szólongatta a láthatóan eszméletlen férfit Lupin, majd a földbe gyökerezett lábbal álló lányhoz fordult.
– Kérlek, nyisd ki az ablakot és hozz egy teát. Lázas. Hermione!
Hermione megrázkódott.
– Igen.
Mikor kitárta az ablakokat, kellemes nyári szellő áradt be a szobába. A lány az ájult Pitonra nézett. Lupin éppen az éjjeliszekrényen talált poharat szagolgatta. Hermione szíve elszorult.
– Meg… megmérgezte magát? – hangja reszketett.
– Nem – felelte a varázsló. – Ez valami nyugtató ital. Hermione, a tea.
– Megyek – bólintott megkönnyebbülten a lány. Míg a konyhában a teát készítette, nagyokat kellett nyelnie, hogy visszatartsa kitörni készülő zokogását. Fogalma sem volt miért, de halálra rémítette, hogy így megérezte, hogy Pitonnal valami történt.

Felvitte a teát és segített Lupinnak rendet tenni a beteg körül. Eloltották a tüzet, amennyire tudtak, kiszellőztettek, és rendbe tették az ágyat az alvó körül. Piton ezután sem tért magához, ami aggasztotta Lupint. Előhúzta varázspálcáját és rászegezte a sápadt arcra:
– Stimula – mondta.
Piton szemei lassan kinyíltak. Rekedt hörgés szakadt fel a torkából, tekintete ide-oda repesett, végül megállapodott az ágy végében álló Hermionén.
– Perselus – szólt sietve Lupin, mire a varázsló ránézett. – Beteg vagy, de már itt vagyunk.
– Semmi bajom – suttogta Piton. Megköszörülte a torkát és megpróbált felülni, de Lupin visszanyomta az ágyra.
– Pihenned kell, lázas vagy…
Piton újra a lányra nézett, majd közelebb intette magához Lupint. Valamit a fülébe súgott, de Hermione nem értette. Lupin zavartan nézett előbb a fekvő férfira, aztán Hermionéra.
– Megtennéd, hogy kimész egy pillanatra? – kérdezte végül a lánytól. Hermione Pitonra meredt, aztán bólintott és kisietett a szobából. Meg sem próbálta halkan becsukni az ajtót.

Odakint aztán a falnak vetette a hátát, nagyot fújt és lehunyta a szemét. Néhány perc múlva Lupin kilépett a szobából és megpillantva a folyosón ácsorgó Hermionét, megtorpant. Aztán intett neki.
– Gyere.

Lementek a nappaliba és letelepedtek a kanapéra. Hermione a parázsba bámult.
– Mit mondott? – kérdezte tompán a lány. – Azt akarta, hogy elmenjek, igaz?
– Olyasmi – Lupin fürkészve nézett rá. – Mondtam neki, hogy ez udvariatlanság, de hajthatatlan volt.
Elhallgatott és tovább tanulmányozta a fiatal boszorkány rezzenéstelen arcát.
– Hermione… mondd, tényleg kihallgattad Mollyt és Arthurt?
Hermione a férfira nézett, majd lesütötte a szemét.
– Nem. Mrs. Weasley elszólta magát előttem és… mikor Mr. Weasley nem tudta elhozni az ebédet, én jöttem. És másnap is. De egyértelműen a tudomásomra hozta, hogy nem kér a segítségemből.
– Nem… bántott téged? – kérdezte tétován a varázsló.
– Dehogy – rázta a fejét Hermione. – Csak elzavart, ennyi.
– Értem. Mindenesetre azt hiszem, jobb lenne, ha most tényleg elmennél…
– Nem – jelentette ki egyszerűen a lány.
– Hermione…
A lány felkelt a kanapéról és lenézett Lupinra.
– Maradok. Valakinek itt kell vele lennie. Neked dolgoznod kell.
– Majd szólok Mollynak…
– Nem. Én maradok.
Lupin vívódva nézte a lányt, aztán bólintott.
– Megígértettem vele, hogy ágyban marad estig, míg visszajövök. Ha itt akarsz lenni, akkor kérlek, itass vele minél több folyadékot és nem ártana lehúzni a lázát borogatással. Semmi szervi baja nincs, ha jól tudom, de a láza gondot okozhat, ha nem megy lejjebb – tétova mozdulatot tett a kezével. – Az idegei… kimerültek és a szervezete is megérzi ezt.
Hermione bólintott. Kikísérte a bejárati ajtóhoz Lupint.
– Este jövök – búcsúzott a varázsló.

Hermione visszament a házba és nekilátott felkutatni azt néhány vizesruházáshoz való kendő és egy kisebb lavór után. Végül az emeleti fürdőszobában megtalálta a szükséges dolgokat. Kissé félve lépett be Piton hálószobájába. A férfi azonban aludt. Homloka gyöngyözött és halkan nyöszörgött. Hermione remegő kézzel simított ki egy csapzott fekete tincset a férfi arcából, majd hűs kendőt helyezett a fejére.

Negyedóránként cserélte a borogatást, s kora délutánra úgy érezte, a láz kezd múlni, Piton is mély, nyugodt álomba merült. Lement a nappaliba, hogy szerezzen magának valami könyvet, s végül az Ír Varázslóliga Évkönyvével tért vissza. Elvackolta magát az ablak mellett álló nagy fotelbe és olvasni kezdett.

– Maga meg mit keres itt? – Hermione úgy ugrott fel, mint akit megcsíptek. Elaludhattam – gondolta zavartan. Az ablakon beáradó fények már tompák voltak. Piton megpróbálta feljebb tornázni magát ülő helyzetbe. Hermione odaszaladt és vállainál fogva visszanyomta.
– Nem kelhet fel… hogy érzi magát? – kérdezte a villámló szemekkel rámeredő férfitól.
– Most éppen dühösen – felelte az fogcsikorgatva. Hermione nem is törődött vele.
– Éhes? Vagy hozzak valamit inni?
– Miért nem megy el végre? – morgott Piton. Hermione elfintorodott.
– Készítek friss teát – azzal megmarkolta a teáskancsót és kivonult a szobából.
Mikor visszatért, Piton az ágy szélén ült és a fejét rázogatta, mint a kutya, ha víz megy a fülébe.
– Azt mondtam, feküdjön le. Még újra felmegy a láza… és akkor itt kell maradnom, míg Remus vissza nem jön, sőt egész éjjel is.
Lerakta a csészét és a kancsót az éjjeliszekrényre. Piton dühösen nézett rá, s már kelt volna fel, hogy mindennek elmondja a lányt, mikor megszédült. Hermione a karja után kapott és visszaültette az ágyra.
– Kérem… legalább addig bírja ki, míg Remus meg nem jön. Rendben?
Piton fújt egyet, de visszamászott az ágyba.
– Rendben.
Elfogadta a teát, és lassan kortyolgatva inni kezdte. Hermione összefont karral ált mellette.
– Most nézni fogja, ahogy megiszom?
– Igen.
– Hol van a pálcám? – nézett körül Piton.
– Miért? Meg akar átkozni? – kérdezett vissza csípősen Hermione.
– Megfordult a fejemben – morogta a férfi. Hermione felvonta szemöldökét.
– Nos? – türelmetlenkedett Piton. – Megkeresi végre, vagy mehetek magam is?
– Megyek. Ne kelljen fel.

Piton mérgesen nézett a lány után. Idejön ez az ostoba nőszemély és… és… kit tudja, mit csinál – bosszankodott magában. Körülnézett a szobában. Kicsit megborzongott a kihűlt kandalló látványától. Tessék, már rendezkedik is.
Hermione nagysokára visszatért.

– A fürdőszobában volt – mondta és odanyújtotta a pálcát az ágyban trónoló férfinak. Azzal, mint aki jól végezte dolgát, letelepedett a fotelbe, kezébe vette az Ír Varázslóliga Évkönyvét és olvasni kezdett. Piton hitetlenkedve nézett rá.
– Mégis mit csinál? – kérdezte növekvő dühvel. Hermione ártatlanul pislogott ki a könyv mögül.
– Olvasok?
– Hogy mert hozzányúlni a könyveimhez? – tajtékzott Piton. Hermione eltartotta magától a kötetet és elengedte. A hangos puffanásra Piton összerázkódott.
– Gondoltam lekötöm magam, míg alszik. Énekeltem volna altatókat magának? – gúnyoson elmosolyodott, mikor Piton nem tudott mit felelni, csak tátogott, mint a partra vetett hal. – Többet, ígérem, nem nyúlok a könyveihez.

Kinézett az ablakon, de mivel a környék semmi érdekes látnivalóval nem szolgált, felkelt a fotelből és újabb csésze teát töltött a férfinak. Az szó nélkül elvette tőle és kiitta. Aztán szótlan hallgatásba süppedt és nem nézett a lány felé. Hermione kivitte a fürdőszobába a lavórt és kiöblítette a kendőket. Ahogy visszafelé indult volna a hálóba, lépteket hallott az emeletre vezető lépcsőn és megjelent Lupin. Aggódó arccal lépett Hermionéhoz.
– Hogy van? – kérdezte halkan az ajtó felé pillantva.
– Csodásan. Meg akart átkozni.
Lupin elnevette magát.
– Akkor tényleg jól lehet – besietett a hálószobába, a lány követte.

– Végre – köszöntötte Piton a varázslót.
– Jól érzed magad?
– Igen – dörmögte a férfi, majd Hermionéra pillantott. – Most már elmehet végre?
Lupin felsóhajtott.
– Ejnye, Perselus, szabad így beszélni azzal, aki egész nap gondosan ápolt? – kérdezte bujkáló mosollyal a szája sarkában. Piton mérgesen nézett rá.
– Semmi bajom. Elmehettek.
– Rendben, de holnap újra jövök.
– És én is – szólalt meg Hermione.
– Ne! – mondta egyszerre mindkét férfi. A lánynak elkerekedett a szeme.
– Nem érdekel a véleményük. Valakinek rá kell néznie magára, és te, Remus nem hiányozhatsz a munkahelyedről már az első héten.
– Hát jó – bólintott Lupin.
– Egyáltalán nem jó – bosszankodott Piton. Villámló szemekkel nézett a két ágyánál állóra. – Semmi szükségem rátok. Ha még egyszer beléptek a házamba, elátkozlak titeket.
Hermionénak egy hisztis óvodás jutott az eszébe a férfiról, amint a takaró alatt ülve fenyegetőzik.
– De Perselus – szólt békítőleg Lupin. – Hermionénak igaza van. Engedd, hogy segítsünk.
– Ó, az ég szerelmére, menjetek már innen! – kiáltotta Piton és kikelt az ágyból. Elcsörtetett mellettük, Hermione és Lupin követte. Az előszobában érték utol.
– Kifelé – suttogta Piton és szélesre tárta a bejárati ajtót. Kicsit megtántorodott és Hermione már látta, hogy baj van. A férfi szeme hirtelen fennakadt, és teljes hosszában elvágódott a földön.