Lumossolen
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
RK/VK/KRIKITKA

  
    Vk         RK       Kritika

 
Tekergők térképe

 

Tekergők térképe

*
Harry Potter világa

* Menü

* Friss/ Hírek

* Halálfaló-kör (oldaljáték)Szünet
(Viszont a Veritaserum fórumán él)

* Halálfaló-kör ( pontgyűjtő játék)Szünet
(Viszont a Veritaserum fórumán él)

* Főoldal

 
Fanfictionok

 

 Fanfiction 1

( Katt a képekre)

Fanfiction 2

 

 
Fórum

Fórum
( Katt a képre)

 

 

 
Klubhelység
 

Klubhelység

 

 
Elintézetlen ügy HG/PP
Elintézetlen ügy HG/PP : Fejezet 6

Fejezet 6

  2008.01.01. 18:08

Szerző megjegyzése: Még sosem gondoltam bele abba, hogy a szellemeken átesik a hó... Furcsa érzés lehet, de ez a kedvenc részem ebben a fejiben. :) Sajnálom hogy ilyen sokáig kellett várnotok miattam a folytatásra, legközelebb ígérem, gyorsabb lesz. *megy, és kivasalja a kezeit* Köszönet Elizának és Tündibogyónak.

Egy éjjel Hermione már éppen gratulálni akart magának, amiért a harmadik emeleti folyosóról észrevétlenül jutott le a pincébe, mikor Sir Nicholas feje kibukkant előtte a falból.

- Szóval itt van, Miss Hermione! – zendült fel a kísértet hangja, arra késztetve Hermionét, hogy összezárja a szemeit, és visszafojtson egy olyan megjegyzést, amit az anyukája nem igazán értékelt volna. Becsúsztatta a ruhaujjába a kezében lévő összehajtott pergament, és üdvözölte az idősebb szellemet.

- Jó estét, Sir Nicholas – mondta udvariasan, bár szavai elvesztek a lovag lelkes áradozásában az aznap esti kellemes időtöltésükről a Fejnélküli Póló meccsen; mindeközben karját a lányéba fonta. A mongóliai vendégcsapat különösen a briliáns manővereiről volt ismert, amit a levágott fejeikkel produkáltak. Nick részletesen leírta a levegőben véghezvitt fejcsere nehézségeit, Hermione pedig hálát adott az égnek, hogy már nincs gyomra, ami felfordulhatna.

Már azt hitte, hiába reménykedik a témaváltásban, mikor megpillantotta Myrtle árulkodó sziluettjét leúszni az oldalsó folyosón. Azonnal odakiáltotta neki:

- Myrtle! Gyere ide, Nick épp most mesél egy fantasztikus dolgot! – hazudta könnyedén.

Az iskolaév egyik legnagyobb meglepetése Myrtle mosdójának növekvő népszerűsége volt.
A szembenézés diákkora mumusával nagy lökést adott Myrtle önbizalmának, és hasonlóan Dumbledore főnixéhez, hamarosan a Roxfort lelki tanácsadónőjévé vált. Boldogan hallgatta meg a kétségbeesett fiatal lányok problémáit – minél nagyobb problémák voltak ezek, annál boldogabban –, a lányok pedig sorra neki öntötték ki a szívüket.
Bár a Myrtle által adott tanácsok gyakran komolytalanok voltak, az őszinte megértése és együttérzése miatt azonban a lányok mégis sokkal könnyebb szívvel hagyták el a mosdóját.

Ez a Myrtle, aki most a hallban álló Nick és Hermione felé lebegett, egy kicsit már más szellem volt, mint az a nyomorult lenyomat, ami az elmúlt fél évszázadban. Halványan elpirult, mikor Nick üdvözölte őt, és félénken válaszolt egy vihogás kíséretében, amitől Hermionénak alig észrevehetően összerándult az arca.

- Nick épp most mesélt nekem a Mongol Mancsokról – magyarázta Myrtle-nek mindenre elszánt lelkesedéssel. – Ugye, Nick? Mond el Myrtle-nek is, amit nekem!

- Természetesen – válaszolta Nick, kicsit kidüllesztve a mellkasát, ahogyan Myrtle ránézett a vastag fekete szemüvege mögül. Hermione igyekezett azt a látszatot kelteni, hogy figyelmesen hallgatja a történetet, közben pedig óvatosan eloldalgott a másik két szellemtől. Megkönnyebbülésére egyikőjük sem vette észre a hallgatását, míg Nick részletekbe menően ecsetelte a játék fogásait. Valójában Hermionénak az volt az érzése, hogy ennyi erővel akár ráállhatna a saját fejére is, azt sem vennék észre.

- Ez egyszerűen csodálatosan hangzik – ömlengett Myrtle, szemérmesen lehorgasztva a fejét. – Sosem értettem meg azelőtt ennyire a játékot. Bárcsak én is annyira intelligens lennék, mint ön, hogy taníthasson engem! – Megeresztett egy sikító, magas hangú kacajt, amit Nick láthatóan egyáltalán nem talált irritálónak, sőt, dagadozott a keble a büszkeségtől a ráfordított figyelem miatt.

- Támadt egy nagyszerű ötletem – szólt közbe Hermione, megérezve a menekülés lehetőségét. – Nick, miért nem Myrtle-t viszed ma este a meccsre helyettem?

Myrtle ismét ezüstösen elpirult, Nick pedig megpróbálkozott egy tétova tiltakozással az úriemberi becsületszavára hivatkozva, de Hermione leszerelte, mikor kijelentette, hogy neki meg kell beszélnie Piton professzorral egy cikket, ami az új Bájital Magazinban jelent meg.
Végül sikerült meggyőznie Nicket. A szellem biccentett Hermione felé, remélve, hogy a lány nem tört össze nagyon, amiért lemarad egy ilyen izgalmas mérkőzésről, majd elindult Myrtle-lel, aki izgatottan sipákolt, és majdnem teljesen ezüstszínt öltött, mikor Nickbe karolt.

Hermione szinte biztos volt benne, hogy túléli a csalódást. Igazából nehezen tudott visszafojtani egy megkönnyebbült sóhajt, amikor a kísértetpár eltűnt a szeme elől, az ő furcsa szokásáról beszélgetve, hogy ilyen sokat érintkezik a Roxfortban élőkkel. Hermione nem tudta volna megmondani, miért furcsább a kastélyban élőkkel érintkezni, mint egy csapat halott férfi levágott fejekért folytatott harcát bámulni, de ha furcsább is volt, így szeretett élni. Vagy nem-élni, vagy mi a szösz.

Vállat vonva e talány felett, átlebegett a kastélyon a pince felé. Bár tényleg beszélnie kellett a bájitaltan tanárral, nem sietett megtalálni őt, míg nem fejezte be a jelenlegi ügyét. Az addigi tapasztalatai megtanították neki, hogy Piton professzorral olyan beszélgetni, mint egy félig szelídített Kneazle-t* simogatni. Sosem tudhatod, mikor vicsorog rád.

Érdekes módon a kapcsolata Harryvel és Ronnal is hasonlóan alakult, nem várt fordulatokat hozva. A levél, amit az este folyamán írt, és ami most a ruhaujjában lapult, Harrynek szólt, válaszként a fiú hét eleji levelére. Harry az auror-képzés kellős közepén tartott, és ritkán volt ideje írni neki.

A köztük lévő távolság, és a tény, hogy Hermione halott volt, egyfajta távolságtartást csempészett a levelezésükbe. Harry tartózkodó maradt a nehézségeinek felfedésével kapcsolatban, de Hermione elég jól ismerte őt ahhoz, hogy olvasni tudjon a sorok között, és hogy kitalálja, milyen keményen is dolgozik a fiú. Egyedül a magánéletéről nem tudott semmit – ha volt neki egyáltalán –, mert a fiú semmit sem volt hajlandó leírni, ami felhasználható lett volna ellene, vagy a Rend ellen. Még a sötét bájitalokról, bűbájokról, igézésekről feltett kérdései is a részleteket illetően aprólékosak, precízek, de a felhasználásuk körülményeinek tekintetében semmitmondóak voltak.

Ron viszont folyamatosan eltávolodott tőle, és Hermione nagyra becsült minden egyes sort, amit a fiú küldött neki, mert nem tudhatta, mennyi fogja még követni azt. Már nem voltak a levelei őszinték, tagolva a mindennapi apró-cseprő dolgok hanyag leírásával, helyette barátságosak és semmitmondóak lettek, mint az aggszűz nagynéniknek írt rendszeres köszönőlevelek, cserébe az általa küldött ruhákért, amik túl kicsik és divatja múltak is voltak.
Hermione levelei is hasonlóan udvariassá váltak, kevés megosztani való hírrel, és megbeszélendő téma nélkül. Néha elgondolkozott azon, hogy jobb lenne, ha teljesen beszüntetnék a levelezést, és végül úgy döntött, nem aggódik tovább a teljes elhidegedésük miatt. Úgy gondolta, ez természetes, mivel elvesztették a közelséget, mikor kiléptek az iskolából. A halálára való tekintet nélkül így is, úgy is bekövetkezett volna, de mindezek ellenére gyászolta a barátságuk elvesztését, ahogyan a fiúk gyászolták őt egykor.

Hermione ezekkel a valahogy nyugtalan érzésekkel érkezett meg a pincébe, amit teljesen üresen talált. Piton tanterme sötétségbe és csendbe burkolózott, akárcsak az irodája. Még a lezárt raktárt is megnézte, de Pitont ott sem volt.

Közös, félig kimondott megegyezésüknek megfelelően Hermione az íróasztal sarkára helyezte a levelét. Néhány hónappal azelőtt a férfi Hermione várakozásainak megfelelően dühös volt, amiért kölcsönvette a posta-hollóját. Az, hogy a lány elmagyarázta neki, hogy a baglyok ebben az állapotában nem igazán kedvelik, csak kevés szimpátiát váltott ki a férfiból, de végül Hermionénak sikerült rábeszélnie őt egy kompromisszum-félére. A lány mindig az íróasztala szélén hagyja az elküldendő leveleket, és ha Pitonnak épp nincs megbízatása számára, Edgar kikézbesítheti őket.

- Edgar? – nézett fel meglepetten Hermione. – Edgarnak nevezte el a hollóját?

- Nem neveztem el – ezzel a névvel került hozzám, és sosem foglalkoztam vele, hogy megváltoztassam. És igen, Miss Granger, eléggé ismerem a mugli irodalmat ahhoz, hogy tisztában legyek az eredetével.**

Miután teljesítette a küldetését, és szerencsére szociális kötelezettségei sem voltak immár, Hermione a bájitaltan teremben és Piton irodájában lebegett ide-oda, megbámulva a tartályokban lévő lényeket. Mikor még tanuló volt, gyakran elgondolkozott azon, vajon honnan tehetett szert rájuk a férfi, de Piton egy, az igazgatónak tett elkapott megjegyzéséből arra következtetett, hogy a bájitaltan tanár az elődjétől örökölte őket. Igaz, Hermionénak nehezére esett elképzelnie, hogy valaki halott dolgokat gyűjt tartályokban, de végül is ez sem volt kevésbé ésszerű, mint csokibéka-képeket gyűjteni.

A pince teljes sötétsége nem jelentett akadályt a lány számára, hogy jobban szemügyre vegye a számtalan üveget. Némelyikről nyilvánvaló volt, hogy egy doxi, vagy egy tündérmanó konzervált példányát őrzik, míg mások teljesen rejtélyesek, viszont elég érdekesek voltak ahhoz, hogy spekulálni kezdjen, vajon miféle lények találták meg itt a dicstelen végső nyughelyüket.

Látóterének közepén Hermione egyszer csak észrevett Piton irodájának egyik üres falán egy halvány fénysávot. Emberi szem talán nem látta volna, de egy szellem többet látott a normál spektrumnál, és Hermione szemei – vagy bármiféle vizuális receptorai – látták a kastély korával nem magyarázható repedést a falon.

Épp csak figyelmeztette magát, hogy láthatatlanná váljon, majd átkukucskált a falon, és felfedezett a rejtekajtó mögött egy kis folyosót, ami egy másik szűk átjáróba torkollt: ez az átjáró kétfele ágazott. Hermione arra gondolt, mennyire élvezné Harry és Ron, hogy egy újabb titkos átjárót fedezhetnek fel a kastélyban, miközben végigment rajta, míg meg nem látott egy nyílást a tömör kőfalon. A nyílás a túloldalról egy nehéz faliszőnyeggel volt elfedve, és az onnan jövő diákhangokat megerősítette egy gyors kukucs a szöveten keresztül: a Mardekár klubhelyiség volt odaát. Ilyen késő este a terem majdnem teljesen üres volt, kivéve három idősebb tanulót, akik a szünetre tervezett dolgaikat vitatták meg álmos, aludni vágyó hangon.

Hermione visszahúzta a fejét, és követte a folyosót, elhagyva a kereszteződést, vissza Piton irodája felé, de hamar egy másik ajtóra bukkant, ami ezúttal egy nagyobb szobába vezetett.
Egyből felismerte, hogy egy magánlabor, nem csak a falak mentén takarosan sorakozó jó minőségű üstökből, hanem az íróasztalból, ami könyvekkel, pergamentekercsekkel, pennákkal és egyéb holmikkal volt borítva, amiket a megrögzötten titkolózó professzor sosem hagyna a tanulók szeme előtt.

A lány mérlegre tette a magánélet iránti tiszteletét és a kíváncsiságát, majd közelebb lépett az asztalhoz, a pincében üstsikálással és elrontott bájitalok gerendákról való levakargatásával eltöltött hosszú óráknak gondolatával igazolva magát. A rendetlenség közepén egy súlyos, fa könyvállvány volt, egy törölközővel letakarva. A törölközőn pedig két üveglap, köztük egy foszladozott szélű pergamennel. Hermione néhány pillanatnyi gondolkodás után felismerte a szöveget; ezt a pergament vette elő Piton egy régi, patinás dobozból azon az éjen, mikor felülről, láthatatlanul figyelte a férfit.

Az állvány mellett egy halom jegyzet feküdt, Piton ismerős írásával, több színű tintával, mert a férfi a saját fordítását is jegyzetekkel látta el. Hermione öntudatlanul leült a székbe, és olvasni kezdte a jegyzeteket, megbűvölve az előtte feltáruló rejtélytől.

Az eredeti szöveg kódolva volt, és bár latin kód volt, Hermione tudta, hogy a több mint megfelelő nyelvtudása ellenére esélye sem lenne azt megfejteni. Szerencsére Piton jegyzetei tartalmazták a dekódolt latin szöveget, és annak angol fordítását is. Órák repültek el észrevétlenül, miközben a lány olvasott, időnként elvigyorodva a kézírás változásain, amik elárulták a férfi idegességét és türelmetlenségét a rendezetlen írással szemben.

Mikor végül befejezte az olvasást, Hermione zavart és izgatott volt. A magát meg nem nevező szerző nagy mennyiségű tintát és időt fordított arra, hogy kódolja a lehető legunalmasabb élettörténetet, amit Hermione eddig volt szerencsétlen hallani. A fecsegést megszakítva azonban olyan fantasztikus bájitalokra utalt, amiket életében látott vagy készített. Némelyik ezek közül persze nyilvánvalóan abszurd volt. Ide értve azt, mely a szerző szerint az azt megivó pap minden szexuális vágyát átváltoztatja vallási buzgalommá, és segíti őt higgadt, józan hívő módjára élni. Mivel még a hozzávalók sem voltak felsorolva, Hermione csak azt tudta feltételezni, hogy egy vágyálomról van szó.

Egy említett bájitalnál azonban szerepeltek a hozzávalók is. Piton fordításában a Főnix-könnye nevet viselő bájitalnak az elkészítés módját és a hozzávalók mennyiségének leírását nélkülöző receptje lábhólyagokról szóló kommentárok, és az inas tyúk helyes megfőzésének mesterfogásai közé volt bezsúfolva.

Hermione még egyszer átolvasta a széljegyzeteket, és észrevette, hogy természetesen Pitonnak is feltűnt ez a csodálatos bájital: már elég sokat dolgozott is az ügyön. A pergamen szélei a valószínű és valószínűtlen összetevőkről szóló jegyzetekkel voltak megtöltve, még ha a tyúkról szóló rész mellett volt is egy kérdőjel. Hermione elképzelte, amint ennél a résznél Piton lenézően megemeli a szemöldökét.

Pitonra gondolva Hermione megint eltűnődött, hol lehet a férfi, majd hirtelen észbe kapott, milyen sok idő telt el. Pánikba esett a férfi nemtetszése miatt, amit a kíváncsisága váltana ki, és visszarendezte a papírokat nagyjából az eredeti helyükre, majd felemelkedett, távozásra készen, ha Piton esetleg berontana és ráordítana.

Akárhogy is, nem történt semmi ilyesmi, és Hermione afölött érzett félelme, hogy rajtakapják, zavarodottságnak adott helyet. Korábban sem látta a tanárt az este folyamán a folyosókat ellenőrizni, és a pincében vele töltött hónapok után tudta, hogy nem szokott csak úgy eltűnni.

Hacsak nem Voldemort hívta magához.

Bár már rég nem volt anyagi teste, most mégis érezte a gerincén végigfutó rettenetet a gondolattól, hogy a Nagyúr magához hívta Pitont. A férfi teljesen kiállhatatlan természete ellenére mégiscsak a Főnix Rendjének tagja volt, és szövetségesük a Voldemort elleni harcban. Igen értékes és igen veszélyes volt a kémként betöltött szerepe: a lány tudta, hogy minden egyes alkalom, mikor Piton megjelent Voldemort halálfalóinak körében, a halálát jelentheti, ha a kettős szerepe lelepleződik.

Hermione növekvő nyugtalansággal hagyta el a rejtett dolgozószobát, és ösztöneinek engedelmeskedve átlebegett a bejárattal szemközti falon. Amint azt sejtette, a vastag fal túloldalán egy lakosztályt talált. A súlyos, férfias bútorok és a szórványos dekoráció még nem bizonyítottak semmit, de egy székre dobott hosszú, fekete iskolai ruha elegendő bizonyítékot szolgáltattak arra, hogy Piton szobájában jár.

Az egyébként tökéletesen rendezett, spártai szobában egy kisebb nappali, egy tojás- vagy teafőzéshez éppen csak elegendő konyha, és egy hálószoba volt elkülönítve. A szemközti oldalon lévő ajtó pedig bizonyára a fürdőszobába vezetett. Néhány szétszórt holmi árulkodott a tényről, hogy valaki állandó jelleggel itt lakott, de ez a kevéske dolog a falakon és polcokon semmit nem mondott a tulajdonosukról.

Az egyetlen nem helyén lévő dolog a szobában egy kis vitrin félig nyitott ajtaja volt egy könyvespolc alatt a hálószobában. Mikor belenézett, Hermione egy egyszerű, nyitott fekete dobozt talált; a fedele félre volt lökve, mintha sietve vették volna ki belőle azt, ami benne volt. A doboz belseje kopott, megfakult bársonnyal volt borítva, melyen zöldes árnyalattal rajzolódott ki egy domború ovális forma a doboz alján. A lány törte egy ideig a fejét, mire a domborulatok egy jellegtelen arc képét adták ki, és végül rájött, hogy a domború felület egy ezüst maszk biztonságos tároló helyéül szolgálhat.

Miután úgy döntött, aznap este már épp eléggé beleavatkozott a professzor dolgaiba, és hálát adott az égnek, amiért nem volt megfogható teste, hogy elmozdítson bármit is a szobában, Hermione füstként felszállt a pince mennyezetén keresztül a Nagyterembe. A hatalmas óra épp akkor ütött, mikor kibukkant a kőpadlóból, jelezve, hogy lassan hajnalodik.

Szellemnek lenni azt jelentette, hogy az embernek rengeteg ideje van a gondolkozásra és elmélkedésre, így Hermionénak bőven volt ideje a pincebeli lakótársa felől gondolkozni.
Bár Perselus Piton tagadhatatlanul kiállhatatlan volt, nem tudta figyelmen kívül hagyni a veszélyeket, amiket a férfi kiállt, és szinte irigykedve csodálta, amiért képes tökéletesen ellátni a tanári feladatait, miközben ezt a halálos macska-egér játékot játssza.

Tépelődve az aggodalom és az afelett érzett idegesség között, hogy mit szólna a férfi, ha tudná, hogy aggódik érte, Hermione egy tetszésének jobban megfelelő irányt választott, és hanyagul az igazgatói irodába vezető folyosó felé lebegett. Ha valami nem volt rendben, a Dumbledore irodája körüli ténykedés árulkodó jel lehet.

Igazoltnak látta az aggodalmát, mikor az igazgatói iroda lépcsőjét őrző kőszörny dübörögni és forogni kezdett annak a jeleként, hogy valaki éppen felmegy vagy lejön. Mikor az utolsó lépcsőfok megjelent, Hermione majdnem megkönnyebbültnek, és kicsit idiótának érezte magát, mert maga Piton lépett le a lépcsőről. Fáradtnak, de teljesen sértetlennek tűnt, valahogy azonban megviselt volt, a haja hosszú tincsekben lógott fakó arca elé, ruhái pedig gyűrötten hullottak alá.

Metszőn pillantott a lányra, és Hermione azon kezdett gondolkozni, vajon máris lebukott-e valahogy.

- Jó reggelt, Professzor – nyögte ki.

Egy kurta biccentés volt az összes válasz, amit Pitontól kapott, mielőtt a férfi hátat fordított, és elindult volna kifelé a csarnokból. Hermione csak azért követte, mert ő is éppen arra indult, és mert a férfi a pincével ellentétes irányba tartott. Valószínűleg egész éjjel talpon volt, és a lány észrevette, hogy hiányzik a rá annyira jellemző kirobbanó energia, majd azonnal össze is szidta magát, amiért olyasvalaki miatt nyugtalankodik, aki tökéletesen tud vigyázni magára.
Inkább nem várta meg, hogy Piton megvádolja azzal, hogy követi őt, így Hermione alábukott, látszólag céltalan, laza léptekkel, és újra felbukkant valamivel előrébb a folyosón.

Miután hátra hagyta a komor férfit, Hermione végiglebegett a sötétségbe burkolózott folyosón, melyet csak itt-ott világított meg egy fáklya, mígnem a kőfalak át nem adták a helyüket boltíves ablakoknak az egyik oldalon. Lassan odaúszott pihenni az egyik hatalmas ablakhoz, gondolatban megcsóválva a fejét. Annak ellenére, hogy megosztották egymással a pincét, a lány csak bolondot csinálna magából, ha azt gondolná, hogy Piton professzor valaha is elfogadná, hogy ő aggódik a testi épségéért. Teljesen felesleges volt nyugtalankodnia a férfi miatt, gondolta bánatosan Hermione, ahogy kinézett az udvarra.

Hermione érezte, ahogy szellemcsontjai legmélyéig hatolnak a felkelő Nap sugarai, és figyelmét a gyémántosan ragyogó üvegtáblákon túli kilátás felé fordította.

A tó tükre nyugodtan és sötéten terült el odalent a fák tömege mellett, amik a Tiltott Rengeteg szélét jelezték. A téli napforduló közeledtével mind később kelt fel a Nap, és mind hosszabbak lettek az éjszakák: a kísérteteknek így több idejük volt a termekben kószálni, és a dolguk után járni. Néhány kastélybeli szellem teljesen elkerülte a napfényt, de Hermione nem hagyta, hogy a vele való kellemetlen találkozás távol tartsa őt az éjszaka és nappal találkozásánál kibomló színek csodálatától. Élőként a napnyugtákban gyönyörködött, és halála óta a napkelték iránti csodálatát ennek megfelelőjeként tudta be.

Meglepetésére léptek zaját hallotta a hátrahagyott folyosó felől, és egy pillanat múlva egy sötét fej ötlött a szemébe. Piton professzor bukkant fel a csarnokból, és felé tartott. A férfi is meglepődött az ablak előtt lebegő alak láttán, és hirtelen megállt.

- Szeretne valamit, Miss Granger? – kérdezte a fáradtságtól érdes hangon, mely ezúttal nélkülözött minden gúnyt.

- Nem, Professzor – válaszolta megzavarva a lány. – Valójában ez az egyik kedvenc helyem, ahonnan a napfelkeltét szoktam nézni.

A válla felett Hermione láthatta az első fénysugarakat előtörni a keleti horizonton.
Piton szótlanul sétált az ablakpárkányhoz, nehézkesen nekidőlt a kő ablakbordának, majd együtt figyelték, ahogyan a Nap végigterül a vízen és a távoli erdőn.

Hermione a szeme sarkából alaposan megvizsgálta a férfi arcának mély ráncait, bizonytalanul abban, hogyan is hozza fel a témát. Mielőtt visszafoghatta volna, kibukott belőle a kérdés:

- Aludt valamennyit ma éjjel, Professzor?

Piton belenyugvón, ernyedten rázta meg a fejét: túl fáradt volt egy éles visszavágás megfogalmazásához.

- Nem akarok minden lében kanálnak tűnni, de bárki, aki azt állná ki, amit ön, aztán még fennmaradna megnézni a napfelkeltét, kialvatlan lenne.

- Ezt kitalálni nem kell túl nagy zsenialitás, Miss Granger, és nem, még nem aludtam ma éjjel – válaszolta a férfi, a szokásos csípős él nélkül a hangjában. – És maga inkább egy nagymaminak tűnik – tette hozzá, mikor a lány feddően nézett rá.

Hermione halványan elmosolyodott, egyrészt a felkelő Nappal növekvő nappali fáradtság, másrészt Piton visszatérőben lévő megszokott modora miatt.


- Akkor indulás, fiatalember. Alvásra van szüksége.

- Nem tudok aludni – mormogta a férfi. – Muszáj látnom felkelni a Napot ma reggel.

- Nem sértésképpen mondom, Piton professzor, de sosem gondoltam volna magáról, hogy szereti a napfelkeltét.

Egy hosszú perc telt el, míg a férfi válaszolt neki.

- Ez az egyetlen bizonyosság az életemben. Az egyetlen, amire mindig számíthatok.

Hermione kuncogott.

- És én még azt hittem, hogy maga pesszimista.

„Ne legyen ostoba” – üzente világosan a férfi tekintete, így a lány kénytelen volt megmagyarázni az állítását:

- Azt hallottam, hogy egy igazi pesszimista nem hisz abban, hogy a Nap a következő reggelen is fel fog kelni, csak mert az azt megelőző tízmillió, vagy mennyi évben is így tett.

Hermione meglepetésére a férfi arcán egy elismerő grimasz jelent meg a megjegyzése hallatán.

- Nem mintha én ilyen cinikus lennék – fűzte hozzá Piton.

Szinte kényelmes csend ereszkedett közéjük. A Nap átbújt a dombok felett, előbb rózsaszínben, majd aranyban jelenve meg. Hermione a mellette álldogáló nyugodt férfira nézett, aki arcát a most felkelt Nap bántóan világos sugarai felé fordította. A profilja élesen rajzolódott ki a könyörtelen fényben, egyedül a fekete szempillái, és a gondterhelt vonalak lágyítottak rajta.

Ahogy Piton megérezte magán a lány tekintetét, vett egy mély lélegzetet, és felhúzta az egyik szemöldökét.

- Piton professzor mégsem teljesen a sötétség teremtménye, ki hitte volna? – ugratta a lány.

A férfi szokásos rosszalló tekintete úgy tért vissza, mintha egy kabátba bújt volna bele, és az imént nyugodt férfinak nyoma sem maradt.

- Állandóan a sötétségben élek – mondta a lánynak fáradtan, majd szó nélkül otthagyta őt, maga mögött lobogó ruháival.

&&&&&


Madame Cvikker ismét egy helytelenítő szipogást hallatott, mikor Hermione finoman a pultra helyezte a kikölcsönzött könyveinek legújabb kupacát. A pedáns könyvtárosnő végül belefáradt a tiltakozásba a szellemek könyvtárhasználata ellen, de gyakori sóhajokkal, szipogásokkal és egyéb szótlan kommentárokkal adott hangot a véleményének, mikor Hermione könyveket kölcsönzött ki. Visszavágásképpen Hermione higgadtan figyelmen kívül hagyta őt. Ha néha mégis önelégült mosollyal az arcán jelent meg a kupacok mögött, az csak azért volt, mert sikerült megtalálnia egy igen ritka könyvet, nem pedig azért, mert élvezte a könyvtárosnő forrongó indulatát.

- Elnézést, Miss Granger – szólt egy félénk hangocska a háta mögül. Ahogy udvariasan félreállt az útból, Hermione egy másodéves griffendélest látott. A lány szintén egy nagy halom könyvet cipelt, az egyik láthatóan nála is sokkal nehezebb volt. Hermione mosolyogva ment arrébb, és kellemesen meglepődött, mikor látta, hogy a gyerek szégyenlősen visszamosolyog rá.

A fiatalabb diákok lassanként értékelni kezdték Hermione gyakori jelenlétét a könyvtárban, főként az után az emlékezetes este után, mikor segített két diáknak megírni a bájitaltan leckéjüket. Hamar elterjedt a híre, hogy Miss Granger szelleme sokat tud a bűbájokról is, és mielőtt még észbekapott volna, máris a házi feladataikban segítségre szoruló diákok titkos tanácsadója lett.

Hermione egy falon átvágva kilebegett a könyvtárat magába foglaló épületszárnyból, és a Nagyterem alatt elhelyezkedő pince felé vette az irányt. Már majdnem átért az udvaron, mikor egy pillanatra megtorpant. Körülötte fehérség borította az egész udvart, és a lány meglepetten pislogott az aláhulló újabb hópihéket látva. Hisz a diákok mintha csak a múlt héten tértek volna vissza a nyári szünetről!

Körbefordulva Hermione észrevette a hideg kőfalakra hulló pihék komor szépségét. Nem hagyott lábnyomokat maga után, mikor tovább indult, de az ég felé fordított arcán szinte érezte a lehulló hó sóhajosan lágy simogatását. A kövér pelyhek átzuhantak rajta ahelyett, hogy megpihentek volna a tincsein, és egy varázslatos pillanatban Hermionénak eszébe jutott, mikor Harryvel és Ronnal volt, a hóesésben álltak, hócsatákat vívtak, együtt nevettek, a nevetésüket pedig visszhangozták a kőfalak. Egyre mélyebb lett körülötte a csend, ahogyan érezte a lehulló havat, és miközben nem tudta eldönteni, hogy a barátainak elvesztése, vagy a közös emlékek elfeledése volt-e fájdalmasabb.

Mire magához tért az ábrándozásából és továbbindult a bejárat felé, a fények elhalványultak, a diákok pedig visszavonultak a hálókörleteikbe. A pincében ugyanolyan csönd uralkodott, mint a havas udvaron, inkább békességet és melankóliát, mint félelmet sugározva. Azokra a csendes percekre emlékeztette Hermionét, amiket valamikor korábban a napfelkeltét nézve töltött a bájitaltan tanár társaságában, majd ismét azon kapta magát, hogy a férfiért aggódik.

Nem számít, hányszor próbálta másfelé terelni a gondolatait, a Perselus Pitonért való aggodalom mindig visszaférkőzött a fejébe. Talán azért lehetett így, mert oly sok órát töltött el vele, ha nem is beszélgetve, de legalább ugyanabban a pincében. Látta, amint remegő kézzel osztályozza a dolgozatokat, körülötte a fáradtság párája, ami ugyanannyira a férfi része volt, mint a fekete ruhái.

Hermione még odáig is elment, hogy szóbahozza a dolgot az igazgatónak, mikor egy este Piton már megint távol volt. Azonban Albus Dumbledore csak jó kedélyűen nyugtatgatta:

- Perselus jól van, Hermione – mondta neki. – Csodát tett vele, hogy már nem kell Harryt, vagy egy újabb Weasleyt tanítania. No és főképp a segítséged. Már régen szereznie kellett volna egy asszisztenst!

A vén varázsló továbbsétált a saját tréfáján kuncogva, Hermionéra hagyva a tanulságok levonását. Vagy Dumbledore teljesen figyelmetlen, vagy pedig Piton gyűlölte annyira a magánéletébe való beavatkozást, ahogy egy meglepetés szülinapi partit gyűlölt volna. Hermione ugyanott tartott, ahol eddig: a bájitaltan terem felett lebegve láthatatlanul, azon tűnődve, vajon az elmélkedés fertőző-e.

Még mindig gondolkozott, mikor a terem ajtaja kivágódott. Az ajtónyíláson Piton lépett be, aki miután elmormolt egy káromkodást, becsapta maga mögött az ajtót. Jeges csimbókok lógtak le a hajáról és a köpenyéről, ő maga pedig úgy nézett ki, mintha egy havas erdőn verekedte volna át magát.

- A rohadt életbe, órákig kint álldogálni ebben az időben! – szitkozódott egymagában, miközben imbolygó léptekkel a terem túlvégén lévő tanári asztal felé tartott. – Azt hinnéd, egy ember, aki élt hüllőként, gondot fordít arra, hogy melegen tartsa a hátsóját. De ő persze nem, azt akarja, hogy okuljunk és dicsekedjünk az ügy érdekében tett erőfeszítéseinkkel. Mindnyájan halálra fagytunk volna, ha nem égeti a talpunkat a talaj.

A fekete köpeny nehéz halomként zuhant a földre, aztán nemsokára a kabát is – bár ez utóbbin volt néhány gomb, amit a férfi ügyetlen ujjai nem tudtak kigombolni. Miközben megkerülte az asztalt, egyik karjával elvett egy üstöt a közeli tárlószekrényről, ami azután egy fémes csattanással landolt az állványon. Félredobta a nedves haját, és előrehajolt, hogy a tűzhelyre szegezze a pálcáját, és néhány ideges döfés után egy suhintással meggyújtsa azt.

A pálcát érdemei elismerése nélkül félredobta az üst mellé, és melengetni kezdte kezeit a vékonyka lángnál. Meg sem rezzent, mikor Hermione testet öltött a könyökénél.

- Jól van? – kérdezte aggódva. A válaszként kapott tekintet vetekedett egy baziliszkuszéval.

- Úgy nézek ki, mint aki jó van?

- Nem. Nedvesnek és átfagyottnak néz ki. – A lány szünetet tartott, amíg még egyszer végigmérte a férfit. – Nem is beszélve arról, hogy félrészeg.

- Köszönöm, hogy emlékeztet – csattant fel a férfi, de hangjából hiányzott a meggyőződés, talán mert túl volt már a fagyásnak azon a pontján, hogy csattogtatni tudja a fogait.

- Miért nem vesz egy forró fürdőt? – zsémbelt Hermione. – Így sosem fog felmelegedni.

- Köszönöm, Granger mami – felelte a férfi. Közben ügyetlenül elővett a szekrényből egy palack desztillált vizet, és az üstbe öntötte. – Miért nem teszi hasznossá magát, és hozza ide nekem az Armadillo epét?

Hermione nem egészen értette ugyan, de azért engedelmesen odavitte a kövér palackot a raktárszobából, és letette a dolgozóasztalra.

- Mióta tesz a Kijózanító-főzethez Armadillo epét? – kérdezte. – Nem kellene valami könnyebben emészthetőt használnia?

- Ez semlegesíti a mérgeket – válaszolta tömören a férfi, egy nagy adagot szórva belőle a vízbe, ami gőzölögni kezdett. Más hozzávalók követték, mint például néhány sárga kéregdarab és egy maroknyi Szent Mária bogáncsa. A hozzávalók nem voltak túl szokatlanak, de az elkészítés lazább volt, mint amit Hermione valaha látott Pitontól, az elsőéveseknek tartott órákat leszámítva.

Azonban minden kérdése kiröppent a fejéből, mikor Piton szörnyű fájdalomról árulkodó mozdulattal az oldalához kapott. Nem látta vér nyomát a fehér ingen, és a férfi egy pillanattal később fel is egyenesedett, hogy folytassa a kapkodós munkáját, mintha mi sem történt volna.

Akárhogy is, alig egy perccel később a férfi felhördült, majd ismét az oldalára szorította a kezét. Arrébb botorkált, az asztalnak támaszkodva, elfehéredett ujjakkal kapaszkodva annak szélébe, hogy visszatartsa magát a padlóra eséstől.

Öklendező hang szűrődött ki Piton összeszorított fogai mögül, és Hermionénak épp csak annyi ideje maradt, hogy odakészítsen egy selejtes üstöt az egyik asztal alól, mielőtt a férfi térdre esett, és elhányta magát.

Bizonytalanul abban, hogy mit is kellene tennie, Hermione tartotta az üstöt, amíg Piton görcsös rohamok közepette kiürítette a gyomrát. Abból, ahogy a férfi félrelökte az üstöt, és a ruhaujjával megtörölte a száját, Hermione arra következtetett, hogy befejezte az öklendezést.
Piton kezei reszkettek.

- Nem kellene itt lennie – mondta a férfi, megtépázott büszkeségének foszlányaival.

- Nos – töprengett Hermione –, itt vagyok, és ez inkább szerencsés.

- Mindig jól időzíti, hogy megjelenjen egy üsttel – ismerte el a férfi. – Nem mintha Miss Bettencourt értékelné majd, amit az övével csinált.

- Minden esetre, ami most van benne, jobban néz ki, mint bármi, amit Miss Bettencourt készített ebben a teremben – vágott vissza a lány, lassanként átvéve a férfi modorát. – Sokkal rosszabbul néz ki, mint aki szimplán csak sokat ivott. Megátkozták?

- Csak az úgynevezett barátaimmal és az ő ördögi humorérzékükkel.

- Valaki megmérgezte magát? – kérdezte rémülten a lány.

Piton türelmetlenül morgott, majd az asztalra nehézkedve bizonytalanul talpra állt. Egy rakás olajos ampulla csörömpölve felborult, és néhány üvegcse az asztal széle felé kezdett gurulni.

Hermione a test nélküli emberek fürgeségével kapta el a vékony fiolákat, és visszatette őket az asztal közepére. Piton leerőltette az egyik tetejét, olyan reszkető kezekkel, hogy Hermione biztos volt benne, hogy a férfi az egész tartalmát kilocsolja, mielőtt az üstbe tölthetné. Mikor már nem bírta tovább elviselni az ügyetlenkedését, kivette a férfi kezéből az üveget.

- Üljön le, ostoba, hülye ember, és hagyja, hogy segítsek magán! Végig fogja locsolni vele az egész asztalt. Mennyit tegyek bele?

Bár láthatóan nehezére esett, de Piton visszafojtotta a tűzként fellobbanó haragját, és lehanyatlott egy közeli zsámolyra. Egy pillanatig várt, vett egy mély levegőt, majd megmondta a lánynak a szükséges cseppek számát. A következő percekben csak lemondó hangon irányította Hermionét, mintha azt várta volna, hogy a lány majd kihasználja a legyengült állapotát.

Hermione nem szólalt meg addig, míg az utolsó összetevőt is hozzá nem adta a főzethez, és el nem végezte az előírt számú kavarást.

- Evett bármit is, mielőtt vedelni kezdett?

Piton önkéntelenül is azon kapta magát, hogy megrándul a szája széle.

- Igen, ettem, Granger mami.

- Talán nem eleget, hogy elbírja a rengeteg brandyt, amit megivott – mutatott rá a lány.

Mikor a férfi nem felelt, hátranézett, és finom izzadtsággyöngyöket látott megjelenni Piton homlokán. A tanár szemei csukva voltak, az arca pedig ráncokba gyűrődött, ahogy egy újabb roham kerítette hatalmába a testét.

- Professzor? – szólította meg a lány, és mikor nem kapott választ, még inkább aggódni kezdett. – Piton professzor!

Megkönnyebbülésére a férfi szemei lassan kinyíltak, a pupillái Hermione áttetsző arcára fókuszáltak.

- Nem kellene felkeresnie Madame Pomfreyt? – kérdezte idegesen Hermione.

- Nem kellene – válaszolta Piton alig hallható hangon. – Ő sem tud egyebet tenni, mint amit én.

- Biztos?

- Fejezze be a sipákolást, Miss Granger. Tudom, mi a bajom, és Poppy is tudja. – A férfi tekintete az üstre siklott. A benne lévő főzet lila füstfelhőket eregetett, és furcsa narancsszínben pompázott.

Piton nagyobb erővel küzdötte talpra magát, mint amit Hermione valaha is kinézett volna belőle, és az asztalhoz lépett.

- Jól néz ki. Adja ide!

- Borzasztóan forró – figyelmeztette a lány, de mert belőle egy adagot a pohárba. Piton több mint a felét lehajtotta, mielőtt megállt és ismét öklendezni kezdett volna, de aztán makacs elszántsággal leerőltette a maradékot is.

Végül Hermione a tájékozottság mellett döntött a tapintattal szemben.

- Mi baja van?

- Ez elég tág kérdés, Miss Granger, a pimaszságáról nem is beszélve.

- Tartogassa ezt a hangnemet a Bárónak. Miért iszik stimuláló főzetet? – A lány közel volt, még mindig a férfi oldalán. Tekintete az asztalon szétszórt nagy halom hozzávalón pásztázott. – Várjon csak… kurkuma gyökér, pitypang, papsapka, gallium aperinum… – A hozzávalókra mutatott, fejében pedig levonta a következtetést. – Veseprobléma?

- Valójában máj – mondta a férfi fölényesen, miközben leerőltette az utolsó korty főzetet. – A varázslók Braxdicis szindrómának hívják. Azt hiszem, a muglik hepatitisnek nevezik.

- Többféle hepatitis van.

- Mint ahogy a Braxdicisnek is több fajtája van. Az enyém gyógyíthatatlan. Bár a tünetei enyhék, azzal a hátránnyal jár, hogy vég nélküli szórakozást nyújt Lucius Malfoy számára, főként mikor azt a lőrét tukmálja rám, amit ő Lángnyelv whiskynek hív. Nem lepne meg, ha direkt csak a halálfalóknak tartogatná azt a vacak szeszt.

Hermione az új információk birtokában végignézett Perselus Pitonon, és nem tudta nem észrevenni, milyen sárgásfakó volt a férfi arca; a bőre egészen rásimult a kiálló arccsontjaira. A sárga árnyalat azonban nem a napsütéssel való ritka találkozás, hanem a májelégtelenség eredménye volt. Az okozhatta az állandóan egészségtelen kinézetét, a szigorú rendszerességgel szedett stimulánsok pedig megmagyarázták a kitörő energiáját és a legendás álmatlanságát.

Nem kellett nagy erőfeszítés elképzelni Lucius Malfoy afelett érzett szadista örömét, hogy rosszféle alkoholt itat Pitonnal – pont olyan ember volt, mint aki nagyon szórakoztatónak tarthatja egy bájitalmester megmérgezését.

- Elmulasztja ez a főzet a fájdalmát? – kérdezte.

- Nem – felelte egyszerűen Piton. – Viszont megakadályozza, hogy a májam felmondja a szolgálatot, és semlegesíti a szervezetemben lévő alkoholt. A többit is megiszom – biccentett az üst felé. – Több kis adagban. – A hangja elhalt, ahogy megbénította a fájdalom egy újabb hulláma.

- Feküdjön le! – utasította Hermione, mikor a férfi jobban lett. – Ezt majd én beletöltöm valamibe, és odaviszem a szobájába. Már ha segítségre van szüksége...

A férfi válasza érthetetlen volt, de azért felegyenesedett, és bizonytalan léptekkel elindult. Mikor a titkos átjáró becsukódott mögötte, Hermione több nagy üveget és egy szűrőt hozott.
Piton az első adagot a hozzávalók darabkáival együtt itta meg, de a lány úgy gondolta, nem szükséges továbbra is benne hagyni őket.

Mire végzett, és bevitte a hat üveget az átjárón át Piton lakosztályába – emlékeztetve magát, hogy átlebegés helyett nyissa ki maga előtt az ajtót, ha nem akar katasztrofális véget a kezében tartott üveg ampulláknak –, a férfi már bebújt a takaró alá és elaludt. Miután lerakta a halom bájitalt az éjjeliszekrényre, és körbenézett, Hermione úgy érezte, többet kell tennie, mint hogy egyszerűen postaszellemet játszik. A vakon ásító kandallóra vetett pillantás hatására odahívott egy házimanót, aki boldogan rakott tüzet, és miután megígérte, hogy óvatos lesz, szárító-bűbájt alkalmazott a félig nedves hajtincseken, amik Piton fáradt arcába lógtak.

A manó őszinte örömmel hozta rendbe a szennyes ruhákat is, amiket Piton egy meleg – és természetesen szigorúan begombolt – pizsamára cserélt fel. Hermione remélte, volt annyi esze, hogy felvegyen egy pár meleg zoknit is, de úgy döntött, nem kéri meg a manót, hogy ellenőrizze.

Inkább szólt neki, hogy kövesse, majd átsiklott a falakon a bájitaltan terembe, a mögötte ugrándozó, majd könnyedén az ajtón túl hoppanáló manóval a nyomában.
Odaérve utasította a kis segítőjét, hogy szedje össze Piton köpenyét és a többi szétszórt ruháját, míg ő letakarította a munkaasztalt és felszereléseit, szem előtt tartva, hogy a házimanóknak tilos volt a bájitalmester holmijait tisztogatni.

Mikor minden hozzávalót visszatett a polcokra, az üstöt a mosogatóba, a szemetet pedig kidobta, Hermione észrevette Piton asztalon felejtett pálcáját. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy megfeledkezett róla, és Rémszem Mordon bizonyára betegre röhögte volna magát, hogy egy hozzá hasonlóan paranoid ember elveszti a pálcáját, de hát ugye Mordon sosem volt megértő típus.

Úgy döntött, nem hagyja ott heverni, és azzal a szándékkal, hogy odateszi a bájitalok mellé az éjjeli szekrényre, megfogta a pálcát, majd ugyanazzal a lendülettel, felszisszenve el is dobta, amint megérezte az ujjai hegyét égető kínzó fájdalmat. A szájába dugta megégetett ujjait, és gyanakodva vizsgálgatta a pálcát, közben pedig kérdések, megfigyelések, lehetőségek cikáztak a fejében ide-oda.

Végül sikerült találnia egy facsipeszt, amivel óvatosan felemelte a pálcát, mint egy frissen kovácsolt acélpengét, és bevitte a teremből Piton irodájába. A legfelső asztalfiók tele volt pennákkal és édességekkel, meg egyéb, a tanulóktól az elmúlt néhány hónapban elkobzott kacattal. Épp jó rejtekhelynek bizonyult a pálca számára addig, míg tulajdonosa fel nem épül, és meg nem javítja.



*Kneazle: Ezt a macskaszerű kisbestiát Nagy-Britanniában tenyésztették ki, de ma már a világ minden részébe exportálják. A kneazle bundája foltos, pettyes, vagy tarka, füle feltűnően nagy, farka az oroszlánéhoz hasonló. Okos, önálló, esetenként agresszív állat, de ha megkedvel egy boszorkányt vagy varázslót, remek házi kedvenc válik belőle. Különleges képességei közé tartozik, hogy felismeri az alattomos, gyanús egyéneket, és biztos ösztönnel hazavezeti gazdáját. Keresztezhető macskával; egyszerre legfeljebb nyolc kölyköt fiadzik. Kneazle (a cruphoz és a fwooperhez hasonlóan) csak engedéllyel tartható, mivel külseje elég szokatlan ahhoz, hogy felkeltse a muglik érdeklődését. (Legendás állatok és megfigyelésük)

** Utalás Edgar Allan Poe-ra, akiről bővebben itt olvashatsz: http://hu.wikipedia.org/wiki/Edgar_Allan_Poe
Különösen ajánlom A holló című versét, ami kapcsolódik a témához, nem véletlen tehát az utalás.

 
Idő
 
Muglik az oldalon

látogató van itt

 

 

 További oldalak

Angel8 oldala
Blondjob
Bibu Hp-s oldala 
Miss Piton oldala 
Elion oldala
IEPP továbbírások
Lidércke oldala
Lillia_hun oldala
Lumos továbbvilág
Inuyasha Movie
Vianda oldala
Hermione és Malfoy
Vanilia oldala
Dorkuci oldala
Veritaserum
Full Moon
Lily Claire oldala
Black Poison
Eliza oldala
Hungarian Tom Denem

Látogatottság
Indulás: 2007-08-27
 


Új mese a Mesetárban! Ha tudni akarod, mit keres egy tündér a kútban, gyere és nézz be hozzánk!    *****    Az utóbbi idõkben komolyan foglalkoztat a retro játékok árainak robbanása. Errõl írtam egy hosszabb cikket.    *****    Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség