Hermione lassan az álmok világába merült, és egy másik ember nyugtató közelségének tudata távol tartotta a rémálmokat.
Reggel a professzora számára készítendő főzet mellett elhelyezett figyelmeztető bűbáj hangjára ébredt. Azonnal felkelt, és egészen délutánig nem hagyta ott a bájitalt.
Mikor ismét hosszabb időn át hagynia kellett, hogy a főzet érjen, visszament a szobába, és elővette Elieen naplóját. Sokáig olvasgatta a nő sorait, és egy, számara nagyszerűnek tűnő ötlet fogalmazódott meg az agyában: gyönyörű karácsonyt fognak együtt tölteni a professzorával. Nem hagyja, hogy felemésszék a rossz emlékek, és a férfinek pedig megadja mindazt, amit csak tud, hogy egyetlen egyszer boldognak láthassa.
Éjszaka befejezte a főzetet, és várakozással teli izgalommal fogott neki, hogy minden fontos dolgot feljegyezzen, úgy, ahogy régen az anyja tette, és a napló bejegyzéseit is használta, hogy minden a legtökéletesebb lehessen.
Soha nem ismert várakozás kerítette a hatalmába.
Még akkor éjszaka elkezdett sütni, és átkutatta az egész házat karácsonyfadíszek és karácsonyi lemezek után.

Másnap délelőttre teljesen elkészült a főzet. A leírt képet mutatta: az állaga és a színe is olyan volt, mint a véré.
Kissé csillapított az örömén, mikor a professzorára emelte a pálcáját, hogy magához térítse, majd megitassa vele a főzetet. Tudta, hogy ez az egyetlen esélye van. Bízott a tudásában, abban, hogy még egyetlen főzetet sem rontott el.
Kimondta a bűbájt, és a professzorának felpattantak a szemei, majd türelmetlenül a lányra emelte azokat.
- Kész? – kérdezte Piton a szokásos hangnemében.
- Igen, uram.
Hermione a férfi felé nyújtott az előzőleg már kimért adagot. Piton bele sem nézett a bögrébe. Hermione tekintetét fogva tartva hajtotta fel egy mozdulattal a főzetet.
- Nos az íze olyan, mint amilyennek lennie kell – mondta Piton.
- Ezt honnét tudja? Már régebben is kimondták magára az átkot?
- A haláfalók között sok minden megtörténik.
- Akkor már azt is érzi, hogy hatásos-e?
- Még legalább fél nap, mire kifejti a hatását.
- És ha nem jó? – kérdezte Hermione aggódva.
- Szerintem jó.
- Biztos?
- Igen.
- Szóval akkor nem fog meghalni, ugye?
- Ennyire kár lenne értem? – kérdezte Piton gúnyosan mosolyogva.
- Amikor ilyen kiállhatatlan, akkor nem!
- Ha jól emlékszem, én mindig próbáltam Kegyed felé a legkiállhatatlanabb formámat mutatni, szóval honnét veszi, hogy másmilyen is tudok lenni?
- Például ebből a mondatából. Most pedig ha nem érzi szükségét a pihenésnek, akkor jöjjön! Van az Ön számára egy feladatom.
- Micsoda? Jól hallottam? Maga parancsolgat nekem?
- Igen!
- Granger mi a fene van magával? Egyszer bőg, máskor ordít, most meg úgy mosolyog, mint egy kisgyerek a karácsonyfa alatt.
- Pont ez a feladata.
- Az, hogy mosolyogjak egy karácsonyfa alatt? Vagy az, hogy megfejtsem, hogy mi van magával?
- Nem! Az, hogy szerezzen egy fenyőfát karácsonyra.
- Tessék?
- Jól hallotta. Karácsonyozni fogunk.
- Én nem fogok karácsonyozni! Főleg nem magával, és nem ilyen körülmények között. Utálom a karácsonyt.
- Nem érdekel a véleménye! Karácsonyozni fogunk.
- Felejtse el!
- Ha nekem kell elmenni fáért, akkor is ma este megünnepeljük a Szent Estét. Meg ne próbáljon tiltakozni. Ennyivel tartozik.
- Nem tartozom semmivel!
- De! Az életével tartozik!
- Vegye el, ha annyira sajnálja tőlem!
- Fejezze be, és takarodjon ki az erdőbe fát szerezni!
- Túl sokszor kell mostanában mondanom, hogy fogja vissza magát!
- Ha meggondolná, hogy miket mond, akkor nem kéne így beszélnem.
Még vagy fél óráig szócsatáztak, mire kiderült, hogy a főzet hatásos, és míg Piton megunva a veszekedést kirontott a házból, és igyekezett minél később visszaérni a fával.
Mikor már besötétedett, akkor ment csak vissza Hermionéhoz, aki addigra megsütötte a gyümölcskenyeret és a pulykát, valamint elkészítette a salátát, és ünnepi díszbe öltözve türelmetlenül várta a professzorát.
- Végre! – mondta az ajtón belépő férfinek.

Piton kereste a szavakat, amikor meglátta a terített asztalt, a lágy gyertyafényben úszó nappalit, a halvány fényben a lány finom, sejtelmes vonásait.
Mit lány? Most már végképp meg kellett győznie magát, hogy Hermione nő, nem lány.
- Hozott fát? – kérdezte a lány Pitontól, aki végre abbahagyta a bámulást.
- Igen – suttogta, még mindig a látottak hatása alatt.
- Akkor először feldíszítjük a fát, megvacsorázunk, és aztán odaadom az ajándékomat.
- Ajándékát?
- Igen, de most jöjjön!
Piton kivételes módon nem tiltakozott. Az egész helyzet, és a hely különleges varázzsal bírt, ami azonnal meggyőzte.
Hermione szüleinek régi karácsonyi lemezeit hallgatva csendben feldíszítették a fenyőfát, azaz Hermione díszítette, Piton pedig emlékezett, és a lányban gyönyörködött.
Miután megvacsoráztak, Hermione kihozott a szobából egy kis csomagot, amelynek első ránézésre könyv formája volt.
Elsőként megtörve a csendet, a férfihez fordult:
- Boldog Karácsonyt, és boldog születésnapot kívánok.
- De… hogyan? Maga honnét tudja?
- Bontsa ki!
Piton vadul széttépte a csomagolást, és ismét elakadt a szava, amikor megpillantotta azt a kis könyvet, amit már nagyon régen látott utoljára, még az anyja kezében.
- A ládában találtam. Olvassa el!
- Köszönöm – mondta a férfi. – Én nem találtam magának semmit, sőt, nem is gondoltam, hogy valamikor adni akarok valamit.
- Tényleg adni szeretne? – kérdezte Hermione meglepetten.
- Igen, azt hiszem, most nagyon adni szeretnék valamit cserébe.
- Esetleg… izé… szóval, ha nem nagy gond, akkor megölelhetne, hogy egy kicsit biztonságban érezhessem magam – suttogta zavartan Hermione.
Piton nem szólt, csak a lányhoz lépett, és gyengéden megölelte.
- Biztonságban érzi magát? – kérdezte halkan a férfi.
- Igen – mondta Hermione határozottan, és még beljebb bújt Piton ölelésébe.