A Piton-ház konyhájában felvillanó lámpa fénye térítette észhez a fiút. Elmormolt egy emlékmódosító varázsigét, majd az ájult lány ajkára is szórt egy egyszerű gyógyító bűbájt.

Egy órával később két emlékezetét vesztett fiatal feküdt a saját ágyában, arra gondolva, mi is lehet a kedvesükkel. Jareth nem értette, hogyan is került vissza az szobájába, hisz utolsó emléke az elrohanó szerelme volt. A Piton-lány viszont arra a kérdésre kereste a választ, hogyan is sikerült a kertben elszundítania azután a veszekedés után. Végül mindketten mély álomba merültek.

Lega óvatosan kinyitotta szemét, de a szobába beáradó fény szinte elvakította. Néhányat pislogott, majd meglátta aggódó tekintetű szüleit.
- Hogy kerülök ide? – csodálkozott.
- Szerintem most inkább nekünk lennének kérdéseink! – szólt közbe Piton. – Mi történt veled? – kérdezte a férfi. Hangja aggodalomtól volt terhes.
- Nem tudom – rázta a fejét a lány, miközben megpróbált óvatosan felülni az ágyban.
- Nem tudod? – kérdezte csodálkozva az apja. – Vagy nem akarsz róla beszélni?
- Lega – szólalt meg az anyja. – Elhiszem, hogy kínos erről beszélni, de ha nemi erőszak történt, akkor…
- Tessék? – kiáltott fel értetlenül a lány.
- Komolyan nem emlékszel semmire? – csodálkozott az apja. Mikor látta, hogy a lány a fejét rázza, annak homlokára tette a tenyerét és egy hosszú varázsigét kezdett el mormolni.
- Mit csinálsz? – kérdezte egy kis idő múlva Lega, a férfi azonban nem válaszolt.
- Törölték az emlékeit – jelentette ki kis idő múlva.
- Tessék? – kérdezte egyszerre anya és lánya.
- Minden bizonnyal az történt – mondta elgondolkodva Piton.
- Álljunk meg egy pillanatra – szólt közbe a lány. – Megerőszakoltak? Ezt honnan veszitek? – kérdezte kétségbeesetten. Ő semmire sem emlékezett. Utolsó emléke az volt, hogy elindult hazafelé, de onnantól fogva minden kiesett neki.
Judy odasétált az ablaknál lévő íróasztalhoz, majd elhozott néhány rongyot. A lány felismerte benne saját ruháit – jobban mondva hajdani ruháit. Arcát a tenyerébe temette és sírni kezdett.
- Csss, Lega nyugodj meg – ölelte meg lányát Judy, majd férjéhez fordult: – Perselus, menj ki, kérlek, majd utána beszélünk.
Gondolatban még megüzente a férfinak, hogy megvizsgálja a lányát, hogy történt-e erőszak. Piton szó nélkül megfordult és kisétált a szobából.
- Csak kerüljön a kezem közzé a tettes, én megölöm – dühöngött magában, majd a bájitallaborja felé vette az irányt.
- Lega, gyere, bemegyünk a fürdőbe - szólalt meg újra Judy. - Hadd nézzem meg, hogy történt-e valami komolyabb…
De Lega a szavába vágott:
- Esküszöm anya én nem, én soha nem… - sírt a lány megállíthatatlanul.
- Tudom, ne félj. Ha kínos, szólj, és kintről mondom, hogy mit tegyél, rendben?
- Inkább maradj velem. Nem akarok egyedül maradni.
- Maradok. Először is vedd le a hálóinged, megnézzük, van-e… jóságos Merlin! – nézett a lánya jobb mellére; azon egy hatalmas, kívülről zöld, beljebb már kékülő folt volt látható.
Legadema értetlenül tekintett anyjára, majd egy fejrázással biztosította a nőt, hogy nem tud a seb keletkezéséről semmit.
- Kicsim, van valami, amit titkolsz? Mármint, van barátod?
A nő látta, hogy lányán eluralkodik a pánik.
- Esküszöm, akár az életemre is, hogy ő nem nyúlt hozzám! Tényleg nem, ne mondd el apának. Kérlek… mi, vagyis ő el akarta mondani. Én beszéltem le róla, ő nem tehet erről. Biztos vagyok benne! – csak úgy folytak a szavak, megállíthatatlanul, és Judy kezdte magát egyre rosszabbul érezni.
- Kiről van szó, kicsim? – kérdezgette, de a Piton lány bizonyára sokkot kapott, mert csak ugyanazokat a sorokat ismételgette.
- Nem ő volt! Biztos vagyok benne, ő szeret és én is szeretem. Nem tenne ilyet… Ne mondd el apának…
- Mindjárt jövők. Lega, maradj itt és engedj magadnak egy kád forró vizet. Várj, inkább segítek – elfordította a csapot és megvárta, míg a lánya testét ellepték a hullámok, majd elindult a szobaajtó felé, de előbb egy figyelőbűbájt rakott a helyiségre. Kilépve az ajtón, aggódó férjén akadt meg a tekintette, aki érkezésére felkapta a fejét.
- Mi van vele? Ugye nem…?
- Még nem tudtam megnézni, sokkot kapott. Perselus, kellene egy tégely kenőcs, zúzódási sebekre és egy nyugtató főzet.
Férje felvonta a szemöldökét.
- Zúzódási sebekre? Hol van, hogy én nem láttam rajta…
- A mellét valaki nagyon erőszakosan kiszívta, már kék-zöld. Nagyon csúnya…
- Attól kapott sokkot?
Felesége arcáról leolvasta a választ.
- Mi volt az oka? Mondott valamit?
- Hát...
- Merlin szerelmére, Judy! Mi az, amit nem mondasz el nekem? Ha jól emlékszem, tegnap este te voltál az, aki az őszinteségről prédikált nekem.
Piton célba talált, Judy egyszerűen az arcába sziszegte, hogy a lánya szerelmes.
- Kibe?
- Téged csak ez érdekel? – csattant föl az asszony.
Piton se volt tétlen, a felgyülemlett düh orkánként tört ki belőle.
- Igenis érdekel, hogy ki volt az a férfi, aki megerőszakolta a lányomat!
- Még nem biztos, és az se biztos, hogy a barátja volt! Temiattad titkolózik a lányunk, miattad nem meri elmondani, hogy van valaki az életében!
- Ne fogd rám! Én csak szeretném biztonságban tudni a lányomat!
- Apu, anyu miért ordibáltok? – kérdezte álmosan Ames.
- Semmi kicsim, apu kissé fáradt és…
- Persze, már megint az apu!
- Perselus, ne a gyerek előtt.
- Rendben - morogta kelletlenül a férfi.
- Ezt még megbeszéljük - mondta a felesége -, de most úgy gondolom, hogy a lányunk fontosabb ennél.
- Mi van Legademával? - kérdezte most már sokkal élénkebben Ames.
A két felnőtt vetett egymásra egy jelentőségteljes pillantást, majd végül a férfi szólalt meg.
- A nővéred most… - itt nyelt egyet; nem tudta, hirtelen mit is mondjon a fiának.
-A nővéred most nem érzi jól magát - fejezte be végül a mondatot Judy, majd odalépett a fia mellé és átkarolta -, de hamarosan jobban lesz - tette még hozzá. - Te viszont, kérlek, foglald el magad, jó? Ha gondolod, menj át Dracóékhoz.
- Rendben - mondta szemöldökét felhúzva a fiú. Jobbnak látta, ha nem ellenkezik az anyjával.
A nő ajkán egy sóhaj szaladt ki, mikor a fiú eltűnt a folyosó végén. Férje, látva a nő fáradt, megtört arckifejezését odalépett hozzá, és átölelte.
- Bocsánat az előbbi viselkedésemért, de aggódom a lányunkért - a nő nem szólt semmit, csak meredt maga elé. - Menj vissza Legához - mondta Piton. - Hozom a kenőcsöt és a nyugtató főzetet.
- Jó - bólintott a felesége, majd visszament a szobába.
Jó fél óra múlva a lány már békésen aludt, hála a nyugtatófőzetnek és az Álomtalan Álomitalnak. Piton most kivitte a kiürült lombikokat, majd a biztonság kedvéért még hozott be egy nyugtatófőzetet. A főzetet letette az éjjeliszekrényre, majd odahúzott egy széket a lánya ágyához és leült a felesége mellé.
- És te jól vagy? - kérdezte tőle.
- Fogjuk rá - mosolygott keserűen az asszony, majd tekintetét továbbra is a békésen alvó Legademára szegezte. - Minden esetre annak örülök, hogy nem erőszakolták meg - mondta egy kis idő múlva. - De nagyon félek… gondoltad volna, hogy esetleg majd nem fogja elmondani, hogy barátja van? - kérdezte rá sem nézve a férfire.
- Én is meglepődtem rajta - bólintott Piton. - Azt hittem, hogy tudja, hogy hozzánk bármikor fordulhat...
- Én is - suttogta Judy. - Bocsánat azért, amit az előbb mondtam, hogy miattad nem mondja el a lányunk, hogy barátja van...
- Lehet, hogy igazad van... - mondta végül a férfi.
- Ne mondj ilyet, Perselus! - szólalt meg a nő.
Újra csend telepedett közéjük.
- Judy - szólalt meg végül a férfi.
- Mi az? - kérdezte fáradtan a nő, de tekintetét továbbra sem vette el a lányáról.
- Nézz rám - mondta a férfi. - Mi bánt? - nézett bele mélyen felesége szemeibe.
Judy felsóhajtott.
- Mit titkolsz előlem, Perselus? - kérdezte végül, ajkait harapdálva.
- Mire gondolsz? - vonta össze szemöldökét a férfi.
- Érzem, hogy te és Albus valamit eltitkoltok előlem, és ez bánt.
A férfi sóhajtott egyet, majd felkelt felesége mellől és a közeli ablakhoz sétált. Pont látta, ahogy fia átrohan a szomszédba, és a kibírhatatlan Malfoy, alias Jareth nyakába ugrik. Elhúzta az orrát, majd mégis visszafordult és halkan beszélni kezdet.
- Amit most fogok elmondani, az szigorúan titkos. De tudom, hogy úgyse tudom sokáig titkolni a kimaradásaimat. Albus megbízott egy fontos feladattal és…
- És…? – vágott közbe türelmetlenül Judy, egyre jobban bosszantva magát, hogy az igazgató megint sakkbábunak képzeli férjét, s őt is.
- Meg kell keresnem valakit…
- Perselus, ne kelljen harapófogót használnom, kit kell megkeresned? Miért pont neked?
A férfi a fejét ingatta, majd lánya mellé ült az ágyra.
- Voldemort gyerekét kell felkutatnom.
- Micsoda?
- Jól hallottad.
- De hát neki nincs gyereke! – mondta a nő.
- Én is a te véleményeden vagyok – válaszolta Piton.
- Akkor mégis miért?
- Tartozom Albusnak…
- Tartozol? - értetlenkedett Judy.
- Sokat segített korábban, és ezért cserébe most szívességet kért.
- Nem értem Albust – rázta a fejét az asszony.
- Én sem, és szerintem más sem. Albus szerint viszont az ő fia áll e mögött…
- Mi mögött?
- A világban megint felbomlott a jó és a rossz egyensúlya és ismét a rossz került túlsúlyba.
- Albus túlcifrázza a dolgot - rázta a fejét az asszony.
- Én is így látom, Judy – bólintott a férje. – Azonban Albusnak legtöbbször jók a megérzései. Ha nem is Voldemort fia áll a dolgok hátterében, akkor is kapcsolatban áll vele valamilyen szinten.
- Remek – mondta végül Judy.
- Most ne rám haragudj! – nézett rá kétségbeesetten Piton. – Nem én tehetek erről, én is szívesebben lennék veletek, mintsem egy másik országban egyedül…
- Mennyi időről lenne szó? – kérdezte semlegesen Judy.
- Egy, maximum kettő…
- Nap? – vonta fel a szemöldökét a lány.
- Hét – fejezte be félbemaradt mondatát a férfi.

***

- Ames! Szia kis pajtás, hogyhogy ilyen korai órán erre ténferegsz?
- Szia Jareth! Draco bácsi itthon van?
A fiú kissé szomorúan ingatta a fejét.
- Most senki sincs itthon, elmentek az Abszol útra.
- Akkor most mi lesz velem? – pityergett a Piton gyerek.
- Miért, átküldtek a szüleid?
- Apu és anyu megkért, hogy jöjjek át, mert Legával valami baj van és most csak útban lennék.
- Mi történt vele?
- Semmi, csak kissé rosszul van.
- Tudod mit? Gyere velem, épp anyukám és az öcsém sírkövéhez megyek, így te se leszel egyedül és én sem. Eljössz?
A kisfiú szeme felcsillant, és megfogta a testvéreként szeretett Jareth kezét. Együtt indultak el a nem messze fekvő temető felé. A keskeny, kövezett úton sok érdekes formájú és színű kavicsot gyűjtöttek, és Ames boldogítására pár apróbb bűbájt is elvégzett az idősebb fiú.
- Neked szabad varázsolnod otthon? – lepődött meg. – A nővéremnek nem szabad…
- Csss, nekem se lenne szabad. Legyen ez a kettőnk titka. Nézd már meg is érkeztünk.

Mikor hazaértek, Hermione és Draco még mindig nem volt otthon. Jareth leült, hogy megírjon egy levelet, Ames pedig addig előkereste a varázslósakk-készletet.
- Mit csinálsz? – kérdezte érdeklődve a fiút.
- Levelet írok… még mindig – mondta halvány mosollyal az arcán a másik.
- Aha, és soká végzel? – tudakolta a Piton gyerek.
- Nem, mindjárt sakkozhatunk.
Néhány perc múlva együtt ültek le a sakktáblához.
- Átadnád a levelemet Legának? – kérdezte semleges hangon a Malfoy fiú.
- Persze – bólintott a másik. – De miért nem te adod át neki? – érdeklődött.
- Apád nem igazán kedvel – mosolygott keserűen a másik.
- De miért?
„Milyen kis naiv” - gondolta Jareth, majd egyszerűen válaszolt.
- Apukám miatt.
- Nem értem, Draco bácsit nem szereti?
- Pici Ames, hagyjuk ezt. Nekem nem Draco az igazi apukám, az igazi vér szerinti apukám nem lehet velem, mert rossz ember volt és sokat kell bűnhődnie. Játsszunk! Sötét vagy világos?
- Világos!
- Rendben, prücsök.
Már a harmadik játszmánál tartottak, mikor végre hazaért a Malfoy család. Amikor Amy meglátta legjobb barátját, odarohant és egy gyermeki puszit nyomott az arcára. Jareth-hez azonban nem mert közelíteni.
- Jareth, beszélhetnénk? – sétált be a szobába Draco, arcán zavar és bánat elegyével.
- Persze, Draco – mondta tettetett nyugalommal, de legbelül korán sem volt ennyire higgadt.
- Átjönnél a dolgozószobába? – intett a férfi fejével az ajtó felé.
- Ühüm.
Jareth szótlanul követte nevelőapját; fogalma sem volt, hogy miről akar vele beszélni. Végül Draco benyitott a folyosó végén található ajtón. A helyiségben a kék szín dominált: sötétkék volt a padlón fekvő szőnyeg, kékesfekete a rajta álló hatalmas asztal, s a többi bútordarab is. A falak halványkékre voltak festve.
- Miről lenne szó? – kérdezte végül feszengve a fiú, miután helyet foglalt Dracóval szemben.
- Szeretnék veled két fontos dologról is beszélni – mikor nevelt fia bólintott, folytatta. – Haza fog jönni az apád, anyád halálának évfordulóján.

A fiú álla a padlón kötött ki. Lucius Malfoyt életében egyszer látta és akkor is csak képen. Azóta is mindig magánál hordta a képet… De nem volt benne sok köszönet. Emlékezetében még erősen élt egy óvodai emléke, ami miatt majdnem véglegesen meggyűlölte a férfit.
Reggel szokás szerint Hermione vitte az alig öt éves Jareth-et az óvodába. A kisfiú mindig is különb volt a többi gyereknél, sokan féltek tőle, még többen viszont csak a „híres” cselekedetei miatt akartak vele barátkozni. Saját hibájából tanulta meg, hogy nem szabad bízni az emberekben. Az akkori legjobb barátja egy félvér volt, és az édesapját még a háború idején vesztette el. Egyik nap, mikor a homokozóban játszottak, egy feldúlt nő rontott oda a kisfiúhoz és pofon vágta. Ha nincs ott az óvónő, lehet, hogy komolyabban is képes lett volna bántani a gyereket. Akkor, ott, egy nagyon szomorú és kegyetlen történetet mesélt el, az akkor még szeretettel teljes és a világ felé bizalommal forduló gyereknek. Hogy az apja milyen kegyetlenségeket tett, hogyan kínozta meg a nőt és ölte meg a fiúcska apját. Ott, mindenki előtt. Az eset után igaz, hogy másik óvodába íratták, de semmi se volt a régi. Az egyik házimanó segítségével az apja után kezdett kutakodni. Egy ötéves kisfiú! Draco bizonyos szinten büszke volt a nevelt fiára, mikor megtudta, de ott volt a tüske a lelkében. Mindent elmondott a fiúnak az apjával kapcsolatban, és odaadta a gyereknek az édesanyja, Vivus naplóját. Még mindig emlékezett, mit is mondott akkor Draco:
- Jól jegyezd meg, nem az emberek véleménye számít, hanem hogy milyen vagy valójában! Te soha nem leszel az apád, de nem tagadhatod meg.


- Nem szeretnék vele találkozni – jelentette ki a fiú.
- Nem olyan, mint amilyennek mások tartják – mondta Draco. – Követett el élete során hibákat, mint bárki más, csak éppen későn jött rá tettének súlyára, anyád azonban megváltoztatta, más ember lett, mint volt. Azonban sokan nem tudtak szemet hunyni afelett, amit tett.
- Arra rájöttem – morogta a fiú. – Volt alkalmam megtapasztalni, és ma is van. Miatta nem élhetek úgy, mint egy normális ember…
- Ne beszélj róla így! Ha megismered, megváltozik róla a véleményed…
- Ha nem lett volna olyan, amilyen, akkor ismerném őt! De így nem tehetem, csak fényképről ismerem, nem tudom hogyan néz ki. Nem tudok rá úgy tekinteni, mint az apámra.
- Jareth… anyád tévesen bízott meg bennem – suttogta inkább maga elé, de a fiú meghallotta.
- Hogy érted?
Draco felnézett.
- Egyszerűen megbuktam a nevelésedben azzal, hogy ennyire gyűlölöd a vér szerinti apádat. Nekem jogom lenne gyűlölni, hisz az én gyerekkoromat pokollá tette, de te…
- Velem mit tett?! Kiközösített lettem mindenhol, ahol meg nem, ott anyám mágiája miatt csodabogárnak tartanak! Egy különc vagyok és még ti is utáltok! – ugrott fel az asztaltól, de nem sikerült elhagynia a szobát. Draco megragadta a karjánál fogva és visszarántotta.
- Na most már ebből elég! – kiáltott rá. – A viselkedésed tűrhetetlen, hallottam a tegnapi cirkuszt az anyáddal.
- Ő nem az anyám!
- Jareth, elég legyen, kérj bocsánatot!
A fiú szemében szikrák táncoltak, dacosan felemelte fejét és úgy sziszegte a nevelőapja szemébe a választ:
- Soha.
- Mondtam valamit! – mondta dühösebben a nevelőapja. – Jareth, mi a gond? Soha nem viselkedtél így! Megváltoztál...
- Nem csak én, ti is! Már nem úgy viselkedtek, mint régen…
„Mit rontottam el?” – kérdezte magától Draco. Valóban kevesebb figyelmet fordítanak a fiúra? Vagy csak a kamaszkor miatt van az egész?
Látta, hogy a fiú egyre jobban elsápad, majd beletemette kezébe az arcát.
- Jól vagy?- kérdezte ijedten Draco.
Jareth bólintani akart, de már nem volt hozzá ereje: pillanatokon belül minden elsötétült előtte, s ha Draco nem kapja el, a földre zuhant volna.