Hermione Granger csalódottan babrált szobája magányában egy hajfürtjével. Már három hete dolgozott az A-terv szerint, de semmi előrehaladás nem történt!

- Mit csináljak még? Nem hiszem el, hogy lehet valaki ennyire fatökű! Nem akarok feleségül menni hozzá! Csak egy kis szexet akarok. Na, jó… a kicsinél azért egy hangyányival több szexet akarok! Agyamra megy ez a nyár! Bezártak a Grimmauld térre. Az a tökkelütött Ronald Bugyuta Weasley és az az agyalágyult Harry megtiltotta, hogy elhagyjam ezt az ocsmány házat. Illetve megbűvölték az ajtókat és ablakokat, minden kandallót és kijáratot, hogy ne tehessem ki a lábaimat vagy egyéb testrészemet a Black-ház területéről. Egyetlen szórakozásom a könyvek voltak… de mind elfogyott. – Hermione  az összes könyvet, kódexet és lexikont elolvastam már, amikor is egy társ érkezett a magányába. Perselus Pitont kimenekítették a halálfalók karmai közül. Potter ment érte személyesen. Állítólag a szerencsétlen denevér lebuktatta magát az előtt az ocsmány féreg előtt, amikor az egyik tanártársát akarta kimenekíteni egy pincebörtönből.  Hogy lehet valaki tapasztalt kémként annyira figyelmetlen, hogy az őröket nem kötözi meg? Hmm… de most már mindegy is! Most az a lényeg, hogy Piton ugyanabban az épületben tartózkodik teljes életnagyságban, amelyben Ms. Granger. – Tennem kell még valamit! Egy újabb csel kell! Ez nem maradhat annyiban!

… és Hermione gondolatai sebes vágtába kezdtek. Mit tegyen még? Mi legyen a legújabb csel?

*

Perselus Piton egy művészien csiszolt kristálypohár szélén körözött szórakozottan jobb kezének mutatóujjával, miközben a közelmúlt eseményein elmélkedett.

Ez a nyár katasztrofálisan indult. Azzal kezdődött minden, hogy a Potter-gyereknek elfogadhatót kellett adnia a bájitaltan R.A.V.A.Sz. vizsgán, és az esemény koronájaként Minden-Lében-Kanál Granger várakozáson felüli teljesítményt nyújtott.

Aztán ott volt az a csúnya hiba…

Mi a fenének kellett neki azzal az idióta Flicwick professzorral foglalkoznia? Hagynia kellett volna megrohadni abban a dohos, férges pincében, ha volt annyira idióta az a törpenövésű szerencsétlen, hogy önként és dalolva sétált egy teljesen látható csapdába, a szó legszorosabb értelmében. Hát nem megmondta Dumbledore, hogy Roxmorts felett átvették az uralmat a halálfalók? Minek kellett annak a nyeszlett hülyének odamerészkednie? A legmegalázóbb pedig az volt, hogy Potter sietett a segítségére. Még a mai napig nem értette, hogyan keveredett oda az a felelőtlen kölyök.

Igaz, igaz! Figyelnie kellett volna, az őröket meg kellet volna kötöznie, nem csak elkábítani. Ilyen hibát még sosem vétett.

Aztán itt végezte a néhai korcs eb – azaz Sirius Black – házában a megmentés-kényszeres Potter jóvoltából.  És láss csodát! Két napon belül elkezdte élvezni kényszerű rabságát. Az elmúlt három hét mesés volt. Mindig is imádta nézni, ahogy a nők szenvednek érte, hogy bármire képesek egyetlen perzselő pillantásáért, egyetlen érzéki sóhajáért. És az a kis csitri Granger már majdnem minden ügyetlen kis praktikát bevetett!

Minden július idusán kezdődött, amikor is egyik este azon kapta a Granger-lányt, hogy az erkélyéről figyeli őt – Pitont –, miközben a ház hátsó kertjének több száz éves fái között sétálgatott. Akkor még nem értette a vizsgálódó tekintetet, de másnap világossá vált minden.

Aznap kora reggel, mikor Piton a konyhába ért, terített asztal várta majdnem ugyanolyan csodás reggelivel, amit a roxforti manók készítenek nap mint map az ódon kastély hatalmas konyhájában. Az asztalnál a megszokott helyével szemben pedig ott virított Granger lenge nyári ruhában és émelyítően kedvesnek szánt mosollyal. Piton tüntetőleg nem beszélt a lánnyal, még csak meg sem köszönte a reggelit. Először nem is tudta mire vélni a szituációt, de amikor mesés ebédet és varázslatos vacsorát talált a konyhában Granger társaságában, kezdte sejteni, merre is halad ez a rejtélyes hadjárat őellene vagy még inkább őérte. Vacsorakor például száz gyertya fénye világított szétszórva az étkezőasztal körül, amit Granger lekicsinyített kétszemélyesre. A lány mugli ételt – Spaghetti Ala Carbonarat – készített, amit Piton már ismert, mivel többször járt Olaszország mugli területein. Imádta az olasz nőket és azok is imádták őt. A vacsorához választott bor telt volt és bársonyos – mugli gyártmány. Az eper pedig mindent elárult Granger szándékáról.

- Mondja csak, Ms. Granger! Fel akar hizlalni? Tájékoztatásul közölném, hogy nem vagyok sem Weasley, sem pedig tömni való liba.

- Én… csak…

- Maga csak foglalkozzon a saját dolgával! A házimanó majd elintéz mindent. Ne sündörögjön naphosszat a konyhában! – Piton ezzel felállt a székről és távozni készült, de az ajtóból visszafordulva mégis megadta a kegyelemdöfést a csalódott lánynak. – Kissé sós volt a spagettije, kislány! Csak nem szerelmes?

Öröm volt nézni az elkerekedő szemeket és a kis piros rózsákat, amelyek megjelentek Granger arcán.

Néhány pillanattal később Pitonnak eszébe jutott az egy újabb, igazán mulattató szituáció. Épp az első emeleti nappalihoz tartozó erkélyen olvasott egy új bájitalkódexet. A nap épphogy látszott a horizont felett, a szél kellemesen simogatta a bőrét és kissé meglazította a fekete selyemszalaggal összekötött haját. Élvezte az ilyen pillanatokat, bármennyire is szentimentálisnak tartotta magát egy-egy hasonló gondolatára. Az este azonban megörvendeztette még egy rövidke párbeszéddel, amin hosszú órákig mulathatott.

Hermione végre összeszedte a bátorságát. Ha ezt a férfit nem lehet elcsábítani máshogy, hát elé áll és tényszerűen közli a szándékát. Határozott léptekkel haladt az első emeleti nappali felé. Ott találkozott aznap utoljára azt a gúnyos és szexi professzort.

Odaérve látta, hogy az erkély ajtaja nyitva van, így nagy levegőt vett és kilépett az ajtón. Perselus Pitont egy odabűvölt karosszékben találta.

- Jó estét, professzor!

- Granger! – biccentett a lány felé Piton. – Nos, mi járatban van erre?

Hermione zavartan megköszörülte a torkát, és most szemtől szembe vágyai tárgyával, már nem volt annyira határozott, mint néhány perce a szobájában.

- Ez minden, amit mondani akar, Granger?

- Tudom, hogy magának is vannak szükségletei! Ne is tagadja!

- Nem tagadom, de ez hogy’ jön ide? – kérdezte Piton egyik szemöldökét kérdőn felhúzva.

- Arra gondoltam, hogy lehetnénk egymás segítségére. Esetleg… - a lány zavarodottan félre pillantott.

- Igen? – kérdezte Piton bársonyos hangon.

- Szóval… arra gondoltam… olvashatnánk együtt.

- Olvasni? Együtt? Ugyan, Granger! Tisztában voltam vele, hogy maga nem teljesen normális, de ezzel az ajánlatával még Ronald Weasleyt is felülmúlta. Ha kiszabadul innen, tanácsolom, hogy keressen fel valami mugli agyturkászt. Most pedig menjen innen!

Aztán ott volt az egyik legügyesebb próbálkozás, amit Piton valaha is tapasztalt. Akkor alig tudta magát tartóztatni.

Granger épp az egyik lépcsőfordulóban levő ablaknál állva bámulta a napfelkeltét, amikor Piton álomtól kótyagos fejjel próbált határozott léptekkel a konyhába jutni egy bögre méregerős kávéért, de az éjszakai álomkép elemi erővel hasított a tudatába, amikor megpillantotta azt a mezítlábas fruskát. Elég volt egyetlen pillanat a bajhoz. Piton lába megcsúszott és fél emeletet gurult a lépcsőn, majd minden elsötétült előtte.

A következő kép az volt, hogy egy puha ágyon tért magához, miközben valaki szólongatta. Nehezen pislogott párat, mire rögzítette a körülötte keringő világot, de amint felfogta, mit is lát, azonnal visszacsukta a szemét.

- Professzor! Jól van? Nem lát kettőt semmiből?

- De. Éppenséggel két mell virít az orrom előtt – felelte gúnyosan vigyorogva a férfi.

Hermione felpattant a férfi mellől és dühösen fújtatott.

- Még magának áll feljebb? – kérdezte ingerülten.

Ó, kislány! Ha tudnád, hogy mi áll éppen egyre feljebb…

Perselus Piton határozottan kíváncsi volt, hogy meddig hajlandó elmenni az a kis fruska.

*

Abban a pillanatban a Grimmauld tér egyik emeleti szobájában már el is készült a legújabb hadjárat forgatókönyve. Hermione azonban hiába volt ennyire lelkes legújabb ötletétől, aznap már nem tehet semmit, így egy elégedett mosollyal az ágyához sétált, majd miután kényelembe helyezte magát, megjelent lehunyt szemei előtt a szokásos ábrándkép, amellyel az elmúlt néhány hétben álomba ringatta magát. Piton, amint megérinti, Piton amint megcsókolja, Piton, miközben szenvedélyesen simogatja, és Piton aki a magáévá teszi, majd egymás testének feszülve együtt lépik át a gyönyörök kapuját.

*

A másnap reggel hamar elérkezett. A lágy fényű napsugarak vidáman táncoltak Hermione hajának megszelídített, lágy hullámain. A lány barokk tükre előtt állt, és azon gondolkodott, hogy a Lunától kapott csipkehálóingben, vagy egy sokkal természetesebb hatást keltő, hosszabb pólóban jelenjen-e meg.

Hosszas dilemmázás után a természetes hatást választotta. A pólót még a mugli Londonban vette. Nem volt túl rövid, de túl hosszú sem – a lány formás combjának alig a közepéig ért. Ahol kellett, megfelelő módon átlátszott, de mindezek ellenére ez az öltözet mégsem tette áttetszővé a helyzetet.

Hermione vidáman dudorászva sétált le a konyhába. A hűvös padló üdítően hatott az érzékeire meztelen talpain át.

A konyhában ott ült Perselus Piton a megszokott helyén, de Hermione direkt észre sem véve őt, haladt az ajtótól a pultig az egykori professzora vizslató tekintete közepette.

A teavíz már rég felforrt felforrt, ám Hermione továbbra is csak dudorászott, néha téve egy-egy lágy csípőmozdulatot a dallam ritmusára. Aztán elérkezett az ominózus pillanat. Hermione a McGalagony-féle teakeverékből akart inni, ami történetesen a legfelső polcon volt. A lány tehát a terv szerint haladva érzékien felsóhajtott, majd óvatosan lábujjhegyre állt, kezeivel a polc felé nyújtózkodott, miközben a falatnyi póló egyre feljebb és feljebb csúszott, míg ki nem villant alóla a lány formás feneke.

Ebben a pillanatban egy mély mordulás, egy csészecsörrenés és azt követően hangos, fuldokló köhögés hangzott fel Piton irányából.

Hermione a tőle telhető legkacérabban fordult a fulladozó férfi felé, aki ezt látva azonnal közelebb húzódott az asztalhoz.

Nos, igen… a mindig hűvös és higgadt professzor most meglehetősen ingerlékenynek hatott, mivel egy bizonyos testrésze jócskán a nadrágja anyagához feszült.

Ezt azonban Hermione Granger nem láthatta. Neki ebből csak annyi tűnt fel, hogy a férfi magával van elfoglalva, és talán még egy pillantást sem vetett felé.

Erre a gondolatra végleg betelt a pohár.

- Ó, Merlin szerelmére! Maga tényleg ennyire hülye? Esetleg a férfiakat szereti? Mit csináljak még? Erre minden egészséges férfinek reagálnia kéne! – A lány arca lángolt a dühtől. Piton köhögése mérséklődött, majd pár pillanattal később teljesen abbamaradt. Ezzel egy időben az arcán valami eddig nem ismert árny játszott. A szemei mélyen csillogtak és bűnre csábítottak.

- Ugyan, Granger! Én és a férfiak?! Jöjjön csak ide, kislány! – Hermione dacosan lépkedett volt professzorához.

Perselus Piton nem bírta tovább. Talán ezek Hermione határai, és ez a gyanúsítgatás lenne a maximum vagy talán még szórakozhatna egy ideig az ügyetlen kis trükkökön, de már nem akart. A lányt akarta – érezni minden egyes porcikáját, lágy bőrét, a puha tincseket, az elakadozó sóhajait a saját bőrén. Így mikor Hermione elég közel lépett hozzá, hátratolta a székét, és megragadva a lány kezét, merev testrészéhez szorította azt.

- Érzed mit tettél velem? Ezt akarod, Granger? Nem lesz ez neked egy kicsit nagy falat?

- Ugyan, professzor! Imádom habzsolni az élvezeteket, és ha valami ízlik, abból bármekkorát a számba tudok venni.

Piton ismét felmordult, majd az ölébe rántotta a kacéran mosolygó lányt, és mindkettejük örömére az ajkai közé vette a lány részegítő ajkát. Az első csókjuk édes volt, lassú és érzéki.

- Na, végre!   - mondta nevetve Hermione.

- Sokáig tartott, de megérte várni, nem de, Hermione?

- De meg ám!

- Egyetlen pillanattal sem kell tovább várnod! – suttogta Piton azon az érzéki hangján, amit csak az ilyen pillanatokra tartogatott. – Menjünk valami kényelmesebb helyre!

- Rendben – válaszolta Hermione, és felkelt a férfi öléből, majd maga után húzta Pitont a folyosó irányába.

- Csak ne olyan sietősen! – állította meg a férfi és magához rántotta a lányt egy újabb szenvedélyes csókra, majd így haladtak tovább a lépcső felé, mivel egyiküknek sem akarózott elengedni a másikat. Végül egy váratlan troll láb – nevezetesen a Grimmauld téri híres esernyőtartóként funkcionáló trolltappancs – megállította őket. Piton hanyatt esett, Hermione pedig közvetlenül rá. A lány már épp készült feltápászkodni, amikor Piton visszarántotta.

- Ugyan, Granger! Ne menekülj! Nem megyünk innen sehova! – mondta Piton, majd egy újabb csókkal belefojtotta a szót a tiltakozni készülő lányba. Az ellenszegülés rögtön abba maradt, amint Hermione megérezte Piton hosszú ujjait a combja belső felén. Azonnal megszakította a csókot, és a torkából feltörő kéjes nyögés közben szétcsúsztatta a lábait álmai férfija felett, satuba szorítva annak csípőjét, majd átvéve az irányítást, szenvedélyes mozgásba kezdett Piton nadrágját feszítő merevedése felett.

- Nincs szükség több előjátékra – nyögte a férfi, és három mozdulattal tépte szét a lány pólóját és fehérneműit.

- Én sem látom már szükségét – suttogta a lány elfúló hangon, miközben két kézzel igyekezett kiszabadítani a férfi régóta vágyott testrészét, majd miután sikerrel járt, egyetlen mozdulattal magába vezette azt, ezzel mindkettejükből előcsalva egy újabb elégedett sóhajt.

Szeretkezésük ritmusa vad volt, így alig néhány perc kellett, mire Piton eljutatta a felette kitartóan mozgó Hermiónét a csúcsra, majd miután a lány kissé magához tért az eddig ismeretlen magasságokat nyújtó, szédítő gyönyörtől, átfordultak. Piton lökései egyre hevesebbek lettek, és Hermione egyre erősebben szorította magához a férfit. Az első közös orgazmusuk felejthetetlen volt, utána percekig remegtek szorosan egymás testéhez simulva.

- Ez csodálatos volt! Tényleg megérte várni – motyogta elcsigázottan Hermione.

- De meg ám! – adott igazat Piton életében először a lánynak.

Szerző: Xelia