Eredeti cím: Forradalmak ellen

Írta: schweiger

Korhatár: 18+

Figyelmeztetés: Kínzás, szereplő halála, erőszakos jelenetek,  stb.

Nyilatkozat: A Harry Potter univerzummal kapcsolatos minden jog J.K. Rowling és a vele szerződésben álló különböző kiadók és filmstúdiók tulajdona. Az írónak semmiféle anyagi haszna nem származik belőle.

Tartalom: Perselus Piton és Hermione Granger egy baleset során visszarepülnek a múltba. Hogy mi történik ott, kiket ismernek meg, visszakerülnek-e a jövőbe, az a történetből kiderül.

Forradalmak ellen

1. fejezet - A baleset

Minden olyan gyorsan történt, egyszerűen elképesztő az eredménye, de kezdjük az elején. Félórányi késésben voltam Malfoy miatt, de nem érdekelt. Kissé idegesen és feldúltan a görény beszólásai miatt nem is figyeltem, hogy mit mondok Pitonnak. Mielőtt beléptem volna a laborba, megigazítottam a talárom, és megpróbáltam levegőhöz jutni. Most már úgyis mindegy alapon kopogtattam. Meg se lepődtem, amikor egy nagyon dühös „Kerüljön beljebb!” felszólítást kaptam.

Már a zsigereimben éreztem, hogy nagyon ideges a professzor. Erről igen hamar meg is bizonyosodhattam. Alig pár méterrel ült előttem a szokásos fekete denevérjelmezben, ahogy Ron hívta, és épp dolgozatokat javított. Szememet végighordozva (a helyiségen), meg is találtam a büntetőmunkám eszközeit. Gőteszemek. Legalább 5 kilo, ami azt jelenti, hogy tíz óra előtt nem szabadulok. Lőttek a vacsorának. Szépen megcsináltad, Hermione, kellett neked feleselned a professzorral. 

Eközben a professzor a délelőtti incidens emlékeit idézte fel. Hisz nem lehetett nem örömét lelnie egy griffendéles kínlódásában.

Az egész a mai bájitalóra keretein belül történt. Már akkor észrevettem, hogy az a szerencsétlen Weasley megint Granger fülét rágja, hogy mondja már el neki, miért lila az ő főzete, amikor eredetileg kéknek kellene lennie. Granger percekig tartotta magát, majd az íróasztalom felé sandított, s mikor megbizonyosodott róla, hogy nem őket nézem (a kis naiv), elkezdte a hozzávalókat a helyes sorrendben visszasúgni. Úgy látszik azonban, még ez se volt elég Weasleynek, bár ezt sem értem teljesen, hisz csak olvasnia kellett volna. No mindegy, lehet, hogy nem tanulta meg, nem is lepődnék meg rajta. Szóval, miután Granger rájött, hogy ez se elég a fiúnak, áthajolt a pad fölött, és még egyszer megbizonyosodott róla, hogy nem nézem. Sajnos nagyot tévedett. A diákok azt hiszik, hogyha dolgozatokat javítok, nem tudom, hogy mi folyik a tantermemben. Elég… ne is firtassuk mik. Ekkor lépett közbe Draco. Sunyin a háztársaira mosolygott, majd egy egész fej ambert dobott a lány üstjébe. Persze Granger annyira el volt foglalva a másik tökkelütött üstjével, hogy fel se tűnt neki, hogy az övé füstöl. Akkor jöttem rá, hogy a keresztfiam egy egész fej ambert dobott alig pár másodperce egy labilis, félkész főzetbe. A nagy örömömben, hogy Granger megint elbaltázott valamit, elfelejtettem, hogy milyen hatással van a főzetre a plusz hozzávaló. Már pattantam is ki az íróasztal mögül, amikor a lány végre észrevette, hogy valami nagyon nem kóser a főzetével, de ekkor már késő volt. Az üst puffogott, pöfékelt, és szikrákat vetett. Még egy gyors „Mindenki hasra!” felkiáltással, a földre rántottam a kétségbeesett boszorkányt. Mire felocsúdtam, már a földön találtam magam a törékeny és jó idomokkal megáldott Hermionén feküdve. Miket is beszélek, Granger soha nem is volt, és nem is lesz szép. Felnézve a padra, szinte ledöbbentem. Eddig is tudtam, hogy mi történhet egy ilyen főzettel, ha nem jól készítik el, de ez még engem is meghökkentett. A plafonról, ahol az üst volt, leomlott a vakolat, a pad elszenesedett, de ahogy felmértem a terepet, megkönnyebbültem. Senki sem sérült meg.

-         Merlinre! – nyögte a még mindig alattam fekvő lány. – Jól van, professzor úr?

Kiköptem a számból egy adag port (rejtély, hogy került oda), és feltápászkodtam a földről.

-         Nem… nem vagyok jól, Granger! Egyáltalán nem vagyok jól, sőt, nagyon ideges vagyok! Mégis, hogy lehet ennyire figyelmetlen?! Az egész csoportot veszélyeztette azzal, hogy megint Weasleyvel bájolog az órámon! 100 pont a Griffendéltől a figyelmetlenségéért és 2 hét büntetőmunka a társai veszélyeztetése miatt. Örüljön, hogy ennyivel megúszta. Este hétkor várom a büntetőmunka megkezdésére. És nem fogadok el késést.

-         Értem, uram – hajtotta le a fejét a lány.

-         Maguk meg mit bámulnak? Akinek van használható bájitala, az töltsön egy fiolával és tegye az asztalomra. A többiek pakoljanak, és mindenki kifelé!

Éreztem, hogy elvetettem a sulykot, de egyszerűen kiborítottak a nemtörődöm nebulók. Ezek után még Dracóval is beszélnem kellett. Van egy olyan érzésem, hogy Lucius holnap megint „meglátogat”, de nem érdekel. Ekkor jutott el a fülemig, hogy valaki szólongat.

-         Professzor?

-         Mit álldogál ott, Granger? Álljon neki, ott az asztalon a gőteszem, tudja mi a dolga.

-         De uram, hol a védőfelszerelés?

-         Azt hiszi Granger, hogy olyan könnyen lerendezheti a büntetőmunkáját? Nincsen védőfelszerelés, szóval álljon neki. Nem akarok még hajnali kettőkor is itt felügyelni. Sőt, mielőtt elfelejtem, a késése miatt még egy hét ledolgozandó munka vár önre.

Láttam a felháborodást a szemében. Egyszerűen émelyítő, hogy mennyire nem tudnak önfegyelmet tartani a griffendélesek, és ez Grangerre még inkább igaz volt. Szinte látom a lelki szemeim előtt, ahogy szó szerint a nyakamnak ugrik. Óóhhóó, hihetetlen, de egy szó nélkül indult az asztal felé. Már abban a hitben voltam, hogy egy nyikkanás nélkül nekiáll a munkának, azonban megint tévednem kellett.

-         Ez nem igazságos, uram.

-         Na és? Az élet nem igazságos, én sem vagyok. Akar még valamit, vagy végre nekiáll a munkának?

-         Azonnal uram, csak felhívom rá a figyelmét, hogy ez a gőteszem afrikai csíkos gőteszem, ami…

Itt lettem nagyon ideges, hogy hogy veszi a fáradságot a kis fruska, hogy kioktasson.

Na, szerintem most vetettem el a sulykot. Sikerült még jobban felhúznom Pitont. Egyáltalán, honnan vettem a bátorságot megkérdőjelezni? Hiszen elismert Bájital Mester, neki csak tudnia kell, hogy amit elém rakott, az nem egyszerű gőteszem. Á nem, nekem, Hermione Grangernek megint be nem állt a szám. Nem elég, hogy délelőtt sikerült magamra haragítanom, most még meg is kérdőjeleztem a tudását. Pedig nem volt szándékos, csak… mit is mentegetem? Hisz köztudott, hogy az afrikai csíkos gőte szeme nagyon veszélyes. Ha védőfelszerelés nélkül állunk neki a helyes tisztításnak, akkor baleset is származhat belőle. Ha rosszul vágjuk meg a retinát, a sav, ami benne van a felszínre törhet és bőrrel érintkezve súlyos sebet képes előidézni. Csak nem várja el tőlem, hogy nekiállok így? 

-         Granger, utoljára szóltam. Álljon neki a munkának, vagy az igazgatóiban köt ki, a büntetőmunkáját pedig meghosszabbítom az év végéig.

Halkan mondta, mégis olyan határozottan, hogy eszembe se jutott ellentmondani neki. Visszaügettem a padhoz, és a kezembe vettem a kést. Nem mertem felpillantani, olyan érzésem volt, ha még egy szót szólok, életem végéig büntetőmunkán leszek nála. Rosszabb esetben viszont azon nyomban halálra átkoz. Néhány pillanat múlva már teljesen belemerültem a munkába. Mivel a gőteszemek már meg voltak mosva, csak annyit kellett tennem, hogy felvágom a hályogot. Méghozzá úgy, hogy lehetőleg ne sértsem az alatta lévő vékony, fehér, szövetszerű anyagot. A kezem remegett, és azt hittem, soha nem leszek kész az első pár szemmel. Csak a nyolcadik-kilencedik párnál mertem felpillantani. Piton még mindig engem nézett.

Visszamentem az asztalomhoz, és vágyakozva gondoltam rá, milyen jó is lenne már aludni egyet. Lelkem mélyén sajnos tisztában voltam vele, hogy ez se mostanában fog bekövetkezni. Már napok óta nem tudtam normálisan kipihenni magam. Voldemort és Dumbledore kész sakkjátszmát vezettek le velem, vagy inkább általam. Hol az egyik, hol a másik várta el, hogy bizonyítsam a rátermettségem. Ekkor vettem csak észre, hogy Granger mennyire remeg. Csoda, hogy egyáltalán képes volt eddig hiba nélkül megtisztítani a szemeket. Azok a vékony ujjak szinte elkápráztatóan kecsesen mozgatták a kést. Az elmélyült lány ennivaló ajkai szétnyíltak munka közben. Valamilyen rejtélyes oknál fogva, most felpillantott. Azok a barna szemek óráknak tűnő ideig ejtettek rabul. Időm se volt végiggondolni, hogy mi történhetett, mert felszisszent, és elejtette a kést. Tekintetem egyből a kezére tévedt, ahol már erősen munkálkodott a sav.

Mint a feneketlen mélység. Valahogy csak ennyit fogtam fel. Ahogy tekintetem összekapcsolódott a professzoréval, mintha egy örvény szippantott volna magába. Nem tudom, mi történhetett, de nem tudtam elengedni. Olyan jó érzés volt, fel se fogtam, hogy a legutálatosabb professzorommal szemezek éppen. Aztán, mivel minden jónak vége szakad egyszer, hirtelen megéreztem, hogy valami égetően marja a kezem. Felszisszentem, és elejtettem a kést. A szemkontaktusunk ezáltal megtört, és figyelmem a kezemre terelődött. A seb, ahol a sav elkezdte marni, már elég terebélyes lett. Látásom elhomályosult, és később vettem csak észre, hogy egy erős kéz tartja az enyémet. Egészen közelhajolt, majd mondott valamit. Először fel se fogtam, hogy mit.

-         Miss. Granger, ne mozgassa a kezét, mert csak rosszabb lesz. Egy pillanat és kezelem a területet, de addig ne mozduljon, ha megkérhetném.

Mikor látta a lány beleegyező bólintását, elindult a bájitalszertárba. Gyorsan körbepillantott, majd meg is találta az üvegcsét. Észre se vette, hogy Hermione követte, és már ő is ott áll az ajtóban. Felnyújtózott, de éppen, hogy csak nem érte el az üvegcsét. Aztán eszébe jutott, hogy ő varázsló, szóval tud varázsolni. Csak elfelejtette, hogy a betolakodók ellen használt védelmi rendszere még mindig működik.

-         Invito…

S ekkor történt a baj. A bájital nemhogy megmozdult volna, de semmi más nem történt, mint hogy Pitont a védelmi rendszer ereje hozzávágta az ajtóhoz. Ez nem is lett volna olyan nagy gond, mert a rendszer lényege az volt, hogy a betolakodót egyszerűen kilöki az ajtón, és értesíti a bájitalmestert. Csakhogy nem számított arra, hogy az ajtót véletlenül bezárják. Pont Hermione. A becsapódástól és Hermione meglökésétől egy egész pechszéria indult útjára. Először is a lány nekiesett a legközelebbi szekrénynek, és sikeresen ledöntötte az összes bájitalt. Pontosan rájuk. Aztán, még mielőtt elgondolkodhatott volna rajta, hogy milyen bájitalok kerültek rájuk, furcsa rántást érzett a dereka táján. Piton pillanatok alatt felmérte a helyzetet: a rengeteg bájital semmi jót nem hozhat magával. Testét mintha négyfelé húzták volna. Még egy utolsó pillantással felmérte, ahogy Granger épp eltűnik a szeme elől. Majd sötétség borult rá.