|
A pálcakészítő gondja
banjuli 2008.08.27. 17:17
 Megkerül a főnixpálca. Remélem nem lett túl unalmas. Én élveztem írni... XD
- Itt vannak, Albus. Menekülünk, ahogy tudunk – mondta a bagoly-patrónus Perselus hangján, majd eltűnt, Dumbledore pedig nagyot sóhajtott, miközben agya sebesen járt.
Ha barátja azt üzeni, hogy menekül, ahogy tud, az nála annyit tesz, hogy utánuk kő kövön nem marad, de eltűnnek a veszélyes zónából. Emiatt nem is aggódott, hisz a férfi Voldemort bármelyik emberét egy pálcaintéssel el tudja intézni, hisz közvetlenül tőle tanulta nagyrészt, amit tud. Csatában felbecsülhetetlen szövetséges, és kiváló stratéga.
A gond az volt, hogy nem szerette volna, ha a Minisztérium tudomást szerez Harry visszatértéről. A Mágiaügyi Miniszter helyzete a Sötét Nagyúr újbóli színrelépése óta rendkívül ingatag, szinte félévente változik a személye. Tartott tőle, hogy a mostani, ez a Stolidus…, illetve nem is . Az az előző. Tehát Stult nem érezne bűntudatot a fiú felhasználását illetően annak fejében, ha tovább maradhatna a bársonyszékben…
Ezt pedig nem akarta. Nem lesz A Fiúnak, Aki Túlélte ideje estélyekre, látszat tanácskozásokra. Sőt, a tanuláson kívül szinte semmire. A varázsvilág helyzete kilátástalan, pillanatnyilag. Az egyetlen tünékeny reménysugárról csak páran tudnak, és ők is kétkedve fogadják. Ugyanis mi van, ha rosszul értelmezik azt a jóslatot? Ha teljesen másról szól?
Albus is valahogy így gondolta, hisz miután Harry elvesztette a varázserejét, ő hetekre bezárkózott az irodájába, és megpróbált másik jelentést keresni a próféciára. Már akkor tudta, hogy Voldemort egyszer visszatér, hisz több bizonyíték mellett a halálfalói kezéről sem tűnt el a Sötét Jegy. Elhalványodott, elszíntelenedett, igen. De a kötés ott volt Perseluson, és a többi elkapott szolgáján is.
Annyi fölöslegesen eltöltött óra után azt a következtetést vonta le, hogy Trelawney jóslata nem lehet igaz.
Most pedig már tudta, hogy mégis.
És neki mindent el kell követnie azért, hogy a számukra pozitív változata valósuljon meg.
Tehát Harry tanulni fog, gyakorol, megismeri a világukat, és bár ez emberfeletti tűréshatárt igényel, ők ott lesznek és segítik. Mert ez elkerülhetetlen. Még ha egész életében edzették, és oktatták volna az összecsapásra, még akkor sem biztos, hogy kész lenne rá.
Megrázta a fejét, és felállt. Most egy sokkal sürgetőbb problémát kell megoldania, név szerint a Piton-tornádó eltusolását…
A kandallóhoz lépett, és hopp-port beleszórva elétérdelt.
- Black kúria! – harsogta bele a kívánt címet. Belehajolt a zöldre változott lángokba, és a szeme elé tárult a főhadiszállás nappalija, ahol már szép számmal gyűltek össze emberek, a délutáni megbeszélésre várva.
- Á, Professzor! Hamarabb kezdünk? Bár még hiányoznak pára… - mondta Ron, először észrevéve feje megjelenését a kandallóban.
- Nem Ronald, csak Alastorral szeretnék beszélni. Itt van már? – szakította félbe a fiatal aurort.
- Itt vagyok Albus! – hallatszott Rémszem rekedt hangja a kandalló mellől. Valószínűleg az ott álló szófán ült, hogy az egész szobát szemmel tarthassa. Néha már a műszemében sem bízik… - Mi a gond?
- Szeretnék veled kettesben tárgyalni, ha lehetséges – nézett végig a többieken, akik erre szedelőzködni kezdtek, majd nem egészen fél perc leforgása alatt kiürült a szalon.
Mordon időközben odasántikált elé, de mágikus szemével mindvégig a háta mögé nézett, majd mikor az utolsó ember becsukta maga után az ajtót, elővette a pálcáját, és elmormolt pár biztosító bűbájt. Ezután maga Voldemort sem hallotta volna a beszélgetésüket.
- Tehát mi történt? – nézett az exauror a kandallóban lebegő fejre.
- Nem hiába ismerjük mi egymást régóta, barátom! – jegyezte meg mosolyogva a fej, majd elkomorodott. – A szakértelmedre lenne szükségem. Perselus lelepleződött, és ez valószínűleg zajjal járt mind a mágikus, mind a mugli világban. A te feladatod lenne elfeledtetni a varázstalan szemtanúkkal a történteket, és helyre állítani az esetleges károkat. A minisztérium nem tudhat róla semmit!
- És én? Én tudhatok valami bővebbet, Albus? – meredt rá mindkét szemével.
- A későbbi megbeszélésen kapsz válaszokat. De most siess. Vidd Minervát, ő helyrehozza a károkat, és Tonkst. Ha szükséges, adja ki magát a tulajdonosnak. Te és Smith pedig gondoskodjatok a memória-törlésről – adta ki az utasításokat.
- Egy hivatásos amneziátorral könnyebb dolgunk lesz, az biztos – vigyorgott féloldalasan. – Halálfaló tevékenységre számíthatunk?
- Nem valószínű, de legyetek óvatosak. London, Long Drive 23. Később találkozunk!
- Rendben, Albus. Később – biccentett, majd el is indult az ajtó felé.
Dumbledore, miközben kihúzta fejét irodája kandallójából, elégedetten mosolygott. Jó emberre bízta ezt a feladatot. A legjobbra.
Felállt, leporolta meggyvörös, arany seprűkkel hímzett talárját, majd az íróasztalához lépve neki kezdett összeszedni a gondolatait az ezután megtartandó beszédeihez. Nem könnyű délutánnak nézett elébe…
Harry Potter négykézláb ért földet, nem tudta, hogy hol, csak azt tudta, hogy macskakövekkel van kirakva a talaj, és hogy neki bizony nem kellett volna reggeliznie. Sőt, egész héten nem kellett volna ennie, ha azt akarta volna, hogy ezt az újfajta utazást megússza hányás nélkül.
De persze ha a hét elején már tudja, hogy ezek történnek vele, akkor nem is jut el idáig. Ahogy a kemény köveken térdelt belegondolt, hogy hol volt egy hete. Hogy hogy volt.
Szerény lakásában nézte a tévét, vagy a közeli barátságos parkban rótta a köröket. És boldog volt. Legalábbis életének legboldogabb szakasza volt az utóbbi, amit most katasztrofális körülmények között hagyott maga mögött, hogy fejest ugorjon egy világba, ahonnan csak egy mogorva, szarkasztikus férfit, és a repülő átkok képét ismerte. Bíztató…
- Nem jöhetnénk legközelebb gyalog? Vagy bármi mással, ha már itt tartunk… - szólalt meg, megterheléstől rekedt hangon.
Felnézett Perselusra, aki eddig türelmesen, a környezetet pásztázva várta, hogy összeszedje magát. Most fanyar mosolyra húzódott a szája, és egy együtt érző pillantást vetett rá.
- Ne aggódj, legközelebb könnyebb lesz. Egyébként pedig felkelhetnél végre, én ötévesen is jobban bírtam…
Harry égnek emelte a tekintetét, és miközben feltápászkodott, arra gondolt, hogy vajon miért ezt az embert küldték érte. Abban a világban mindenki ilyen? Mert akkor lehet, hogy inkább Martha után megy…
- Most pedig állj elém – intett a tanár, mire a másik bizonytalanul bár, de oda lépett.
Mikor aztán ráfogták a pálcát, lendületből vissza is hátrált.
- Mit akarsz azzal? – nézett Perselusra gyanakvóan, az pedig felhúzott szemöldökkel visszameredt rá, és tekintetével valami olyasmit üzent, hogy „Mégis mit gondolsz, idióta?”.
- Rendbe tennélek. De ha te feltétlenül nyirkos ruhákban, és cipő nélkül szeretnél vásárolni, akkor felőlem mehetünk – vont vállat.
- Jó, oké, bocs. Csak egy kissé most elegem van így egyszerre a varázslásból… - dörzsölte meg az arcát, majd egy sóhajjal újra felé lépett. – Itt vagyok, hozz szalonképes állapotba.
Becsukta a szemét, mert valóban nem akarta látni. Csak azt érezte, hogy ruhái megszáradtak, és mintha egy meleg, illatos fuvallat járt volna arra, teljesen felfrissült, majd egy cipő is került a lábára. Határozottan komfortosabb érzés volt!
- Kinyithatod a szemed, a csúnya vérfarkas elment. – Hallotta a gúnyos hangot, mire ránézett.
- Vérfarkas? – Ehhez valószínűleg elég ijedt képet vághatott, mert a másik elnevette magát.
- Ne aggódj, nincs telihold. És bájitallal könnyen kordában tarthatóak – jegyezte meg, majd hozzátette: - Így havonta csak egy embert esznek meg. A muglik közül szoktunk válogatni…
Harrynek kissé kigúvadt a szeme, majd meglátta a fekete szemekben a jókedv szikráját, és mérges lett.
- Te ezt élvezed, ugye? Az előbb majdnem megöltek, most meg itt poénkodsz a káromra. Hát tudod mit? Menj a… - tört ki, és befejezetlenül hagyva a mondatot elkezdett fel-alá járkálni, majd jól belerúgott az ott álló szemetes-konténerbe. – Különben is, mi a fenét keresünk itt? Ez egy sikátor. Nem találtál jobb helyet az érkezésre?
- Vigyázz a szádra, Potter! Mint nálad kétszer idősebb, és mint tanár, elvárom, hogy megadd a kötelező tiszteletet. Elhiszem, hogy feldúlt vagy, de ezt leszel szíves nem rajtam levezetni – közölte jeges hangon Perselus, majd karba tette a kezét. – Egyébként a lehető legjobb helyen vagyunk. Itt a bejárata annak az utcának, amit Abszol útnak neveznek. Ez az egyik legnépszerűbb mágikus kereskedelmi hely a Londonban, és itt kapható a világ legelismertebb pálcakészítő mesterének munkája.
Ezután a falhoz sétált, elővette újfent a pálcáját, és az egyik köre koppintott vele, mire a falon lyuk keletkezett, ami egyre tágult, fokozatosan eltűntetve a téglákat. A kitáruló átjáró egy macskaköves, tágas utcára vezetett.
Nem voltak sokan, és akik mégis, azok is leszegett fejjel, sietős léptekkel mentek céljuk felé.
- Nem is olyan rég ez egy emberektől nyüzsgő, vidám forgatag volt. Utáltam. Persze most a halálfalók, és a Sötét Nagyúr miatt senki sem szívesen mászkál errefelé, csak ha muszáj. Indulj! – intett egyik kezével.
Harry belépett az utcára, és érdeklődve nézelődött. Igazából nem volt sok látnivaló. Az üzletek több mint fele be volt zárva, egyenetlen fadeszkákkal beszögezve mind a bejáró, mind a kirakat. Az így nyert felületre pedig töménytelen mennyiségű plakát és röpcédula volt kiragasztva. Kerestek eltűnt varázslókat, köröztek elszökött halálfalókat, hirdették a közbiztonságot, és meglepetésére „Szavazz rám!” feliratú papírokból is akadt jó néhány.
Bár ő nem látta, hogy milyen volt fénykorában a hely, ez a látvány mégis elszomorította.
A simára koptatott felszínű macskakövek, a rengeteg üresen árválkodó pad, a szobrok, és az egyhangúan folydogáló szökőkutak lehangolóak voltak így. Ide valóban nyüzsgés, és tömeg való.
Időközben egy kopott kirakathoz értek, és egy karjára fonódó kéz megállította.
Azt hitte, ez az üzlet is zárva van, de most, hogy jobban megfigyelte, nem volt.
Egy keskeny ajtó volt a bejárat, és fölé hámló, cirkalmas betűkkel a következő volt kiírva:
Ollivander – Minőségi varázspálcák – Alapítva: i. e. 382.
Fél méteres kirakatában egy kifakult, kék bársonypárnán egyetlen pálca feküdt.
Harry nem kis kétségekkel nyitott be a boltba. Belépését halk csengettyűszó kísérte.
- Pillanat! – hallatszott a hátsó részből egy tompa kiáltás.
A berendezés is igen szegényesnek tűnt. Két négyzetméteres helyük volt a vásárlóknak, a többit egy pult foglalta el, és a mögötte lévő takaros kis tornyokba rendezett hosszúkás dobozok. Valószínűleg pálcák lehettek bennük.
Csoszogó hang kíséretében előkerült egy hajlott hátú öregember. Hatalmas, holdopál színű szemeivel mindent megfigyelve pásztázta vendégeit.
- Harry Potter. Már lemondtam arról, hogy valaha is találkozhatunk. Mi szél hozta A Fiút, Aki Túlélte szerény üzletembe? – kérdezte mély, rekedtes hangon, miközben egy pislogás erejéig sem hagyta abba a bámulást.
Harryt idegesítette, és nem is tudta, hogy mit válaszoljon, mennyit mondhat, ezért kísérőjére nézett.
- Pálca kéne a fiúnak, Ollivander – mondta, egy kis főhajtással. A fura öreg rákapta a tekintetét.
A fiatal férfi meglepődött. A másik hangjába még általa nem hallott tisztelet vegyült.
- Igazán? – Visszanézett Harryre. – Hát mégis? Nagy feladat leszel nekem, tudod-e, fiú? – lépett közelebb a pálcakészítő. – A te korodban nem szokás ide járni. Esetleg ha az előző pálca megsérül, akkor. De így… - motyogta a végét már csak magának, fejcsóválva.
- Nem véletlenül tizenegy évesek a vevőim. Egyszerűen abban a korban a legnyitottabb a mágia, a leghajlékonyabb. Az évek során aztán összecsiszolódik a pálca és választottja. Nehéz eset, nehéz… - Ekkor már a dobozokat méregette.
- Tudsz-e róla, hogyan készül egy pálca, ifjú Potter?
- Nem, uram, sajnálom.
- Amit itt látsz, minden egyes darabot, szám szerint 189523-at, a családom készítette. Ez a foglalkozásunk évezredek óta, ez az első fiúgyermek sorsa. Akkor kezdhetjük el a gyakornoki létünket, ha az összes pálcát kívülről ismerjük, alapanyagukkal, magjukkal, méretükkel, erősségükkel, hátrányukkal együtt. Szerinted ez hány évünkbe kerül?
- Nem tudom, uram.
- Honnan is tudhatnád? Negyven éves voltam, mikor apám először megengedte, hogy betegyem a lábam a műhelyébe, és aztán kezdődött csak az igazi tanulás! Számtalanféle pálcát készíthetünk, ezt jegyezd meg. Nincs két egyforma a világon. Az alapja maga lehet bármilyen fa. A világon 26432 erre alkalmas fafaj létezik. Mágikus, és természetes. Két egyforma fajtájú, de másik élőhelyű fából készült pálca is más tulajdonságokkal rendelkezik. A magja, hát az megint számtalan lehetőség felé nyit kaput, a lényeg, hogy intenzív varázserővel bíró anyag legyen. Én ma már csak három fajtával dolgozom: egyszarvú szőrével, főnix farktollával, és sárkány szívizomhúrjával. De lehetne vérfarkas-, véla-, vámpírhajszál is, vagy hippogriff toll, mantikór, kiméra, vagy akár szfinx szőr. Itt sincs két egyforma. Minden állat más és más. Ezt még befolyásolja a hosszúság, szélesség, faragások a szélén. Érted, miért nehéz neked most megfelelőt találnom? A varázserőd felnőtt, kialakult, már valamilyen. Nem fogékony, simulékony, mint tizenhárom éve lett volna. Nehéz ügy… - mondta fejét rázva, még mindig a dobozokat nézve, valójában bizonyára az emlékeiben kutatott.
- Mikor készítette el az első pálcáját? – kérdezte a kiselőadástól elbűvölt fiatalember. Most végre ennek a világnak a jó oldaláról is hallhat.
- Ó, azt majd csak hatvanhárom évesen. Egy elkészítése hihetetlen erőt, és koncentráltságot igényel. Minden kézzel készül, a saját pálcámat olyankor meg sem merem érinteni. Minden kész darabban benne van a lelkem egy kis része is, emlékszem mindre, mint ha a gyermekeim lennének. Tudom, melyik kinél van, és mire használják. – Itt gondterhelten elhallgatott. – Ha egyik rossz kezekbe kerül, szívem megsiratja tetteit. Erre manapság egyre több alkalma van…
- Ollivander, nem szeretnék beleszólni, de vedd figyelembe, hogy mire keressük azt a pálcát. Ki ellen.
- Ó, Perselus! Ez nem így mű… - felkapta a fejét, majd se szó, se beszéd, hátrasántikált a sötétbe vesző folyosóra.
A két ottmaradt egymásra nézett, majd szinte egyszerre vontak vállat, erre pedig elmosolyodtak. Legalábbis Harry. Piton csak féloldalasan elhúzta a száját, ami mosoly hatását keltette.
Eltelt pár perc, mire újra meghallották az egyenetlen léptek zaját. Addig sem beszéltek. Valahogy oda nem illőnek érezték volna.
Az öreg visszatért, kezében egy elefántcsontból kifaragott hosszúkás ládikával. Annak tetejére egy főnix volt ráverve aranyból, és két pálca egymásra fektetve, egy tölgyfa előtt.
- Mikor hetven évesen letehettem a mester-vizsgát, két pálcát készítettem. Egy ismerősömhöz akkor szegődött társul egy gyönyörű főnix, tőle kaptam ajándékba két farktollat. Hogy tudják, ez nagyon ritka. Már maga a tény is, hogy egy állat két tollat adjon, de hogy egyszerre? Ez szinte példátlan. Ez pedig pont a vizsga előtt történt, és én égi jelnek vettem. Eldöntöttem ,hogy ikerpálcákat készítek. Ez azt jelenti, hogy a mágikus magjuk, és az elkészítési idejük megegyezik, csak az alapjuk más. Roppant nehéz feladat, apám őrültnek tartott, mikor beszámoltam neki a tervemről. De sikerült. Magyal, és tiszafa pálcát készítettem. Mindkettő kiváló az érzelem alapú varázslatokhoz, és nagyon erősek voltak, hisz egymást patronálták. Akkortól kezdve pálcakészítő-mester vagyok, elismert a szakmámban. De féltettem az akkor készült darabokat. Féltem, hogy mire lesznek képesek. Aztán egyik napon bejött ide egy sovány, fakóbőrű, széparcú gyermek, és pálcát akart venni. Nem találtunk neki. Akkor kijelentette, hogy márpedig biztos van itt neki való, ugyanis ő lesz a világ legerősebb varázslója egyszer. Eszembe jutottak az ikerpálcák, és kipróbáltattam vele őket. Egyből meghozta az eredményét. Tizenhárom és fél hüvelykes tiszafa pálcát adtam el neki, főnixtoll maggal. Aznap este álmomból felriadva elhatároztam, hogy testvérét sosem adom el. Elzártam, és az óta ezt a tartót most először éri napfény. Minél gyakrabban hallom, hogy az a pálca rosszat hoz a világra, én belül annál jobban elsorvadok. De most azt hiszem, itt az ideje annak, hogy a testvére is világot lásson. Hátha ő le tudja győzni a sötétséget. – Ezzel kinyitotta a ládikát, és láthatóvá vált a vérvörös bársonyon fekvő, ébenfekete pálca benne. – Ez a pálca Ő Akit Nem Nevezünk Nevén pálcájának méltó ellenfele lesz. Már csak rajtatok áll, hogy elfogadjátok-e egymást. Amint a kezedbe veszed, eldől a sorsod – suttogta halkan, majd hátrébblépett, Harryre hagyva a választást, hogy megfogja-e, avagy sem.
Ő pedig tanácstalan volt. Miért is neki kéne legyőznie azt az embert? Bizonytalanul Perselusra nézett, aki bólintott felé.
Hát rendben. Ő megfogja, azon ne múljék!
Még egy ideig nézegette az olajlámpa lángjának képét, ahogy a sima fa felszínén táncot lejtett.
A nyélen különös rúnák futottak körbe, és egy érdekes inda-motívum. Mestermunka, ez lerítt róla.
Nagyot sóhajtott, majd érte nyúlt.
És amint hozzáért, a bensőjében belobbant valami. Egy érzés, hogy végre önmaga. Hogy végre teljesen szabad. Nincsenek kötöttségek, sem szabályok. Bármit megtehet… Például felrobbanthatná ezt az üzletet, és megölhetné a bent lévőket. Mit számít az neki?
De nem! Álljunk csak meg! Miért kéne neki rombolnia? Egész életében csak pusztítás, katasztrófa kísérte. A szülei, Dursleyék, a gyár, a halálfalók. És ő ezt sosem akarta. Itt a lehetőség, hogy saját kezébe vegye a sorsát!
Egy újabb sóhaj után nem maradt benne más, csak a béke, és a bizsergés, az érzés, hogy újra egész.
És ez piszok jó volt!
Kinyitotta a szemét, amit a megérintés pillanatában hunyt le, és a másik kettőre nézett.
Perselus érdeklődve nézett rá, majd mikor látta, hogy jól van, visszalépett a kirakathoz, hogy tovább figyelje az utcát.
Ollivander arcán viszont könnyek csorogtak, és olyan hálatelt szemekkel nézett rá, mint még senki.
- Láttam, ami lejátszódott benned – suttogta – A pálcakészítő előjoga. És köszönöm. Nálad jó helye lesz ennek a darabnak. Hallani fogok még rólatok. Most menjetek. Magányra vágyom. – Fordult el az öreg, könnyeit hagyva az arcán megszáradni, hisz a boldogság jelei voltak azok.
- Ollivander! Mennyi le… - kérdezte volna Piton, de félbeszakították.
- Én már megkaptam a fizetségem, fiam. Menjetek! – És ezzel eltűnt hátul ott, ahonnan jött.
A két férfi pedig egy pálcával, és sok emészteni valóval gazdagabban lépett ki az üzletből.
Visszalépdeltek a sikátorba, majd Harry megtapasztalhatta, hogy nem is könnyebb másodjára az a fajta utazási mód…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
