- Nagypapa! Nagypapa, ugye mesélsz nekem valamit?

Megfáradt öregember hajolt a szőke csöppség ágyára. Felhúzta a takarót a gyermeken, majd leereszkedett a „meseszékbe”. Az ágy melletti kisszekrényre egy fekete borítójú könyvet készítettek ki, de a kis kéz kinyúlt a takaró alól.

- Ne. Nem könyvből. Emlékből.

Az öregember elmosolyodott. – Legyen. Figyelj hát jól kisunokám , mesélek neked arról az éjszakáról, amikor...

~S~

- Harry! Harry, hol vagy?

- Psszt...

- Merlinre Potter, a frászt hozod rám...

A fekete hajú fiú a szőke szájára csúsztatta ujjait. Intett Dracónak, kövesse őt a Rengeteg fái közé.

- Megőrültél?! A Tiltott Rengetegbe, éjjel? Ha ott nem halunk meg, akkor Frics fog megölni minket!

Harry megállt, és szembefordult a szőkével. Közelebb hajolt hozzá, szinte súrolta ajkait sajátjával, úgy suttogta: - Születésnapod van, Draco. MA mindent szabad..

Draco sóhajtott, de bólintott. A fekete hajú megfogta a kezét, és húzni kezdte őt a fák közé. Ahogy haladtak beljebb, egyre sötétebb lett, amin már a két lumos is alig segített. A szőke minden apró neszre összerezzent, de Harry keze a sajátjában, s a fiú magabiztossága megnyugtatta őt. Ma éjjel biztonságban van az erdőben.

A fekete hajú megállt egy öreg tölgy előtt.  

- Ez az... – Harry leguggolt , s szemügyre vette a nyílást a fa törzsénél. – Mássz be.

- Parancsolsz?

- Mássz be, Draco.

- Ebbe? Te jól vagy? A fejem alig férne be.

Harry lemondóan sóhajtott. – Draco...

A szőke egy pillanatra elgondolkodott. – Fordulj el.

- Mi?

- Fordulj el!- a sötétben is látszott a hófehér arcon feltűnő két piros folt. – Tudod hogy utálom, ha nézed.

Harry elmosolyodott, majd nekidőlt a fa törzsének, és lehunyta a szemét. Amikor kinyitotta, egy éjfekete macska pislogott rá szürke szemeivel. Harry letérdelt elé, mire a macska a karjaiba ugrott, fejét az állához dörzsölve.

A fekete hajú fiú belefúrta ujjait a puha bundába, majd lerakta a macskát, és nemsokára egy smaragd kígyó siklott be a fatörzs nyílásába. A macska szorosan követte őt.

Az alagút nem volt hosszú, s hamarosan akkora lett, hogy a két fiú kényelmesen visszaváltozhatott. Ahogy a végére értek, Dracónak egy pillanatra be kellett hunynia a szemét. Egy kisebbfajta tó feküdt előtte, kövekkel szegélyezve. A fű nedvesen csillogott, s az ég mintha szikrázó kövekből állt volna. Egy nagyobb szikláról vízesés zúdult le, hogy magányos halálugrását végül a tó hullámzó tükrében érjen véget.

A szőke döbbenten állt.  – Ez...

- Tudom. Csodálatos. Nemrég bukkantam rá... – mosolygott Harry. - Boldog születésnapot, Draco. – szólt, s hátulról átkarolta szerelmét.

- Köszönöm...

~S~

- Apa... Alszik már?

- Hm? Oh... Igen.

- Akkor rendben. Jó éjt, apa. – a férfi halkan becsukta az ajtót.

- Neked is, Scorpius. – Draco a karfára támaszkodva felállt, s az ablakhoz sétált. Kisunokája volt az egyetlen, akinek szívesen mesélt a régi időkről. Jól esett visszaemlékezni arra, mikor még boldog volt, arra a néhány évre, amit szerelmével tölthetett. S mivel a gyermek még kicsi volt, nem értette, ám szívesen hallgatta nagyapja történeteit, magáról s a Harry Potter nevű fiúról, akit a nagy csata óta az egész varázsvilág, beleértve a Malfoy családot, tisztelt és szeretett.

Kevesen tudták, s még kevesebben fogadták el, hogy Draco Malfoy máshogyan szerette a Kis Túlélőt. Ősi ellengésekből világi jóbarátok, később boldog szeretők lettek. Immáron sok-sok éve, hogy ő is, és Harry is megházasodott, s nem tartják a kapcsolatot.

Csupán emlékek maradtak mindkettőjüknek. Draco csendesen sóhajtott, s unokájára nézett, aki motyogva az oldalára fordult. Mellé sétált, s megigazította rajta a takarót.

- Jó éjt, Harry, kisunokám... – mondta, nem is sejtve, hogy valahol messze, egy smaragd szemű férfi ugyanígy betakarta unokáját, s ezt suttogja:

- Jó éjt, Draco. Kisunokám...